Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiskunlacházi gyilkosság: márványtábla az áldozat emlékére

A Kiskunlacházán meggyilkolt 14 éves lány, illetve a hozzá hasonlóan értelmetlen erőszak áldozataivá váltak emlékének tiszteleg az a márványtábla, amelyet április 25-én avatnak a településen - tudta meg a távirati iroda Répás József polgármestertől. A márványkőre a lány neve, fotója, és kedvenc idézete kerül.


Dátum: 2009-03-31 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:43.556238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzat helyi civil szervezetekkel és egyesületekkel összefogva, a gyászoló család kívánságait is figyelembe véve készítteti el a tavaly november 23-án meggyilkolt H. Nóra emlékét idéző márványtáblát. A tábla a Kinizsi utca melletti kiserdőbe, azaz oda kerül, ahol a lány holttestét megtalálták - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a Kiskunlacháza honlapján olvasható számlaszámra várják mindazok befizetését, akik hozzá kívánnak járulni az emlékhely létesítéséhez.

Répás József a korábban megígért közbiztonsági fejlesztésekkel kapcsolatban közölte: hamarosan hat, később pedig még öt térfigyelő kamerát szerelnek fel egyebek mellett a művelődési központ, a közintézmények és a kevésbé biztonságos közterületek környékére.

Tavaly november 23-án ismeretlen tettes megölte a diszkóból hajnalban gyalogosan hazafelé tartó 14 éves H. Nórát, akinek holttestét a művelődési központtól nem messze lévő kiserdőben találták meg. A nyomozás nagy erőkkel indult, s összesen 11 millió forintos nyomravezetői díjat is kitűztek, ám a rendőrség még nem találta meg a tettest. Répás József szerint Kiskunlacháza lakossága nem tudja elfogadni, hogy még csak gyanúsított sincs az ügyben, noha a keresést már a szomszédos tanyákra is kiterjesztették.

Kapcsolódó elemek