Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Valószínűsíthető Szaddám Huszein halála

Megerősíteni nem lehet, de Szaddám Huszein nagy valószínűséggel meghalt, hiszen valamennyi helyet, ahol előfordulhatott, az amerikaiak szétverték; mivel az iraki vezetés kapcsolata a harcoló alakulatokkal már napok óta megszakadt, így a diktátornak, ha netán még él, akkor sincs befolyása az eseményekre.


Dátum: 2003-04-12 22:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:27.063707, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaddám Huszein halálhírét, melyet a titkosszolgálatok valószínűsítenek, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő kommentálta szombaton este.

Nógrádi György úgy vélte: a háború 24. napjára a katonai helyzet egyértelműen eldőlt, az iraki hadsereg gyorsabb és súlyosabb vereséget szenvedett, mint azt az amerikai és nyugati katonai és politikai vezetés várta. Ennek alapvető oka, hogy senki nem tudta, a bombázások következtében mekkora volt az iraki veszteség.

Hozzátette: a jelenlegi helyzetben, rövidtávon, anarchia várható, amelynek megfékezésére, az irányítás megszervezésére az Egyesült Államok vezette koalíció több ezer rendőrt kért fel.

Rámutatott: a jelenlegi helyzetben Irak jövőjéről minden fontos kérdésben a döntés az Egyesült Államoké, az ENSZ-re csak humanitárius, és más, nem létfontosságú döntések maradtak.

A szakértő szerint a katonai műveletek még nem értek véget, az amerikai bombázások Tikrít környékén és az iraki-szír határnál folytatódnak.

Megemlítette: az amerikai állam ugyanakkor felkérte a görög vezetést, hogy nyújtson segítséget néhány hajó elfogásához, amelyen, meg nem erősített hírek szerint, a legfelsőbb iraki vezetés és azok családtagjai távoztak.

Nógrádi György szólt az amerikai védelmi miniszter bejelentéséről is, amely szerint az eljövendő demokratikus Irak számára nagy segítséget nyújtana, ha Oroszország, Franciaország és Németország elengedné az iraki államadósságot.

Véleménye szerint mindez azt bizonyítja, hogy egy egypólusú világ és világrend jött létre, ahol alapvető a katonai erő.

Hangoztatta: ebben a helyzetben az EU államainak tisztázniuk kell érdekeiket, valamint azt, hogy képesek lesznek-e egy közös kül- és biztonságpolitika létrehozására.

Jelezte: az elmúlt napok eseménye, hogy Franciaország gyors ütemben hozzálátott atomütőerejének fejlesztéséhez, Németország pedig felvetette hadserege fejlesztésének kérdését. Emellett hangsúlyosan felvetődött Európa közös kül- és biztonságpolitikájának gondolata is.

A biztonságpolitikai szakértő elmondta még: az iszlám államokban a külső beavatkozás három ok miatt lehetséges: sehol sincsenek biztosítva az emberi jogok, mindenütt vannak kisebbségi problémák és hatalmas méreteket ölt a korrupció.

Nógrádi György úgy látja, az Egyesült Államok közel-keleti politikája még nem rajzolódott ki teljesen, s mindez annak függvénye, hogy képesek lesznek-e Irakot stabilizálni és demokratizálni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek