Nem lenne szükség Bajnai megszorító intézkedéseire
A Fidesz szerint a Bajnai Gordon által tervezett 600 milliárd forintos megtakarítást a kormány iránti bizalom helyreállításával csökkenő kamatokból és a korrupció visszaszorításából is elő lehetne teremteni, s így nem is lenne szükség megszorításokra.
Dátum: 2009-03-31 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:58.725490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten újságíróknak arról beszélt: ha egy új választás után hitelességet és bizalmat élvező kormány kerül az ország élére, akkor "mindjárt teremtődik 400 milliárd forintos mozgástér a költségvetésben, amit nem kell bizalmatlansági és hiteltelenségi felár miatt kifizetni".
A szóvivő hozzátette: ha egy új kormány és egy új parlament a nemzetközi szervezetek elvárása szerint úgy módosítja a közbeszerzési törvényt, hogy a korrupciót ezáltal vissza lehessen szorítani, akkor további 150-200 milliárd forinttal több marad a költségvetésben.
Mindezen túl ha a bürokráciát az EU szintjére csökkentjük, akkor három év alatt mintegy 700 milliárd forintnyi kiadást lehet megtakarítani - vélekedett a politikus. Kijelentette: így nincs is szükség megszorításokra.
Szijjártó Péter kifejtette: világosan látni kell, hogy nem a 13. havi nyugdíj, nem a családi pótlék, nem a gyes, a gyed mértéke vagy a gázártámogatás mértéke miatt van Magyarország gazdasági és pénzügyi csődhelyzetben. A mostani helyzet azért alakult ki, mert a szocialista kormányok elrontották az elmúlt hét év gazdaságpolitikáját. Ebben az elrontott gazdaságpolitikában pedig Bajnai Gordonnak kulcsszerepe volt - tette hozzá.
"Bajnai Gordon az egyik fő felelős azért, hogy az eddigi kormányok elrontották az ország gazdaságpolitikáját. A gazdasági miniszter az egyik fő felelős azért, hogy Magyarország ide jutott" - fogalmazott Szijjártó Péter.
Szavai szerint a megszorításokban való gondolkodás elrontott, hibás, kudarcba vezető gondolkodás, a megszorításokban való gondolkodás az országot a pénzügyi és a szociális összeomlás irányába löki.
Az MTI kérdésére, hogy mit tesz a Fidesz, ha a Bajnai-kormány elkezdi megvalósítani a megszorításokat, azt mondta: tiltakozni fognak, és nem fogják megszavazni ezeket a javaslatokat az Országgyűlésben.
Közölte: a Bajnai-kormány még fel sem állt, s ebben az ügyben "ő nem menne biztosra".
Szijjártó Péter kifejtette: az elmúlt másfél, két nap eseményei minden eddiginél világosabbá tették, hogy Magyarországon kizárólag új választásokkal lehet elkerülni a pénzügyi és szociális összeomlást.
"Ha minden így megy tovább, mint az elmúlt napokban és az elmúlt hetekben, akkor Magyarországon nem lesz elkerülhető a pénzügyi és szociális összeomlás" - fogalmazott Szijjártó Péter.
Hozzátette: a Bajnai Gordon miniszterelnök jelöléséig vezető folyamat egyértelműen a pénzügyi és szociális összeomlás irányába vezet. Pénzügyi összeomlás irányába azért, mert az elmúlt napok és a mai nap leminősítései "a spekulánsok prédájává dobják oda" Magyarországot, a forintot és a magyar pénzügyi rendszert.
A szociális összeomláshoz pedig azért, mert kilenc százalék fölött van a munkanélküliség, és az a brutális megszorító csomag, amelyet Bajnai Gordon tervez, pontosan azokat a családokat fogja teljesen lehetetlen helyzetbe hozni, melyek már most is a legkiszolgáltatottabbak.