Ha nem lesz új választás, a felálló kormány illegitim lesz
A Fidesz szóvivője kedden azt mondta: "illegitim az a kormány, amely nem választói felhatalmazáson alapul".
Dátum: 2009-03-31 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:07:59.384439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szóvivője kedden az MTI kérdésére válaszolva elmondta: "illegitim az a kormány, amely nem választói felhatalmazáson alapul".
Választói felhatalmazással kell létrehozni kormányt, mert csak választói felhatalmazással lehet erős kormányt létrehozni - fogalmazott Szijjártó Péter.
Hozzátette: "a választói felhatalmazás nélkül létrejövő kormány illegitim, átmeneti, gyenge kormány lesz".
Navracsics Tibor egy új szocialista kormány megalakulásával kapcsolatban hétfőn a közszolgálati televízió Az Este című műsorában azt mondta: Bajnai Gordonnal szemben elvi kifogása van a Fidesznek, s ez a kifogás mindenkivel szemben fennállna, aki elfoglalja a miniszterelnöki széket.
Ennek oka - magyarázta Navracsics Tibor -, hogy egy előre hozott választáson a választópolgárok szavazata adna legitimitást az új kormánynak.
Ugyancsak hétfőn Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, országgyűlési képviselő az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta: a kormányfőjelölés módja jogilag ugyan nem, de politikailag és morálisan illegitim.
Szijjártó Péter a múlt héten beszélt arról, hogy szánalmas színjáték az, amit az MSZP és az SZDSZ csinál az új kormányfő megválasztása körül.
Akkor azt mondta: amit az MSZP és az SZDSZ csinál, annak nyomán maximum "egy politikai mutyik, háttéralkuk, paktumok keretében létrejövő illegitim, gyenge, átmeneti és Magyarországnak káros kormány" alakulhat. Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint Magyarországnak erős kormányra van szüksége, ez pedig csak választásokon születhet.
A Fidesz szóvivője szintén a múlt héten, azt követően, hogy Orbán Viktor pártelnök találkozott Surányi Györggyel, a szocialisták egyik korábbi miniszterelnök-jelöltjével, már kifejtette: a Fidesz elvi és általános álláspontja, hogy új kormány, új programmal csak új választások nyomán születhet.
Hozzátette: a magyar embereknek nem lenne lehetőségük Surányi Györgyről és programjáról szavazni, így csak egy illegitim, ingatag, átmeneti kormány tudna létrejönni.