Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Most sem bontottak szerződést a HospInvesttel

A Fidesz kezdeményezése ellenére immár ötödször sem bontotta fel az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést szerdai rendkívüli ülésén a hevesi megyegyűlés Egerben.


Dátum: 2009-04-01 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:03.771956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezúttal a legutóbbi esethez hasonlóan nem fogadta el a napirendet a szocialista többség. Márpedig az egyetlen, a Fidesz által beterjesztett napirendi pont a szerződés felbontása volt.

A polgári frakció ezúttal arra hivatkozott, hogy a Nógrád Megyei Bíróság, az egri önkormányzat keresete nyomán hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében megsemmisítette azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest üzemeltetetheti az egri kórházat. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a pályázati dokumentációhoz benyújtott bankgarancia formailag nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.

A mintegy kétperces közgyűlés után megtartott sajtótájékoztatón Tatár László, a Fidesz Polgári Frakció vezetője hangsúlyozta: az ülés lehetőséget adott volna arra, hogy testületi szinten eldöntsék, fellebbeznek-e az elsőfokú ítélet ellen. Ugyanakkor megvitathatták volna azt a helyzetet, amelynek nyomán, szerinte jelentősen megrendült a HospInvest gazdasági helyzete, mert az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kivált a társaságból.

Tuzáné Takács Zsuzsanna, a Fidesz-frakció tagja azt állította, hogy a testületi felhatalmazás nélkül nem is élhetne fellebbezéssel a közgyűlés szocialista elnöke az elsőfokú ítélet ellen. Herman István frakcióigazgató pedig szándékos károkozással vádolta a szocialistákat.

Kapcsolódó elemek