Spanyol támogatás a zöld autót gyártó cégeknek
Az Európai Unió jóváhagyta a spanyol kormánynak azt a tervét, amelynek keretében állami kamattámogatást kaphatnak a környezetbarát autókat gyártó cégek.
Dátum: 2009-04-01 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:08.356862, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átmeneti jellegű terv megkönnyíti a gyártók számára, hogy a környezetet jobban kímélő, új technológiákba ruházzanak be.
A döntés értelmében 2009 végéig és legfeljebb kétéves lejáratra szubvencionált hiteleket kaphatnak az autók és autóalkatrészek gyártói olyan termékek előállítását szolgáló beruházásokhoz, amelyek megfelelnek az Európai Unió környezetvédelmi termék előírásainak. A terv számításba veszi a terv révén előnyökhöz jutó gyártók kockázat-profilját.
"A döntés jelentős befektetéseket tesz lehetővé a jövő alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaságának megteremtésére, mely beruházásokra egyébként nemigen lett volna mód a pénzügyi és gazdasági válság miatt" - mondta Neelie Kroes, az Európai Unió versenyügyekért felelős biztosa közleményben.
A múlt hónapban a spanyol kormány már jóváhagyott egy négymilliárd euró összegű csomagtervet az autóipar megsegítésére, miután az ágazatban elbocsátások és üzemi leállások is történtek. A brüsszeli bizottság erről a tervről és egy hasonló olaszországi tervről már kimondta, hogy nem sértik az állami támogatásokkal és a belső piaccal kapcsolatos uniós rendelkezéseket.