62 százalékon a Fidesz
Nem változott a pártok támogatottsága márciusban a korábbi hónapokhoz képest: továbbra is két párt jutna be a parlamentbe "egy most vasárnapi választáson" - derült ki a TÁRKI közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Dátum: 2009-04-01 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:17.549096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A felnőtt lakosság körében végzett márciusi vizsgálat eredménye szerint a népesség körében a korábbi hónapokban tapasztalt pártpreferencia trendjei nem változtak - áll a felmérésről készült sajtóanyagban, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
A felmérés szerint a nagyobbik ellenzéki párt továbbra is jelentősen vezet a kormánypárttal szemben. A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében továbbra is stabil: januárban 34, februárban 32, míg márciusban 33 százalék volt. Az MSZP támogatottsága januárban 17, februárban 12, és márciusban, "a kormányválság előtti időszakban" is 12 százalék volt.
A pártválasztók körében a Fidesz 38 százalékponttal, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 39 százalékponttal vezetett az MSZP előtt. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága 62 százalékon, míg a kormánypárté 23 százalékon állt.
A többi párt támogatottsága is változatlan. A teljes lakosság körében az MDF és az SZDSZ támogatottsága továbbra is alacsony: az SZDSZ tábora a teljes felnőtt lakosság körében 3, a pártválasztók között pedig 5 százalék, az MDF szavazói a teljes lakosságon belül 2, a pártválasztók körében 4 százalékot tesznek ki - olvasható.
A felmérés szerint a biztos szavazók körében a KDNP-nek 2, a Jobbik Magyarországért Pártnak pedig 4 százalékos a támogatottsága.
Az 1.000 fő megkérdezésén alapuló, a 18 éves és idősebb lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás adatfelvétele 2009. március 12. és 25. között zajlott.