Szorgalmazzák a Mediterrán Unió újraindítását
A gázai háború óta ismét kiéleződött arab-izraeli ellentétek következtében megrekedt Mediterrán uniós tárgyalások gyors újraindítását sürgette tegnap Franciaország és Spanyolország.
Dátum: 2009-04-01 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:19.240216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bruno Le Maire, a francia európai ügyekért felelős miniszter és spanyol kollégája, Diego Lopez Garrido tegnap közös nyilatkozatban fejezeti ki azon reményét, hogy az együttműködés a lehető leghamarabb újraindulhat. A résztvevő feleknek tisztázniuk kell a technikai kérdéseket - még meg kell egyezniük a titkárság felépítéséről, pontos hatásköreiről - ezután pedig elkezdődhet az érdemi munka is a konkrét projektek megvalósítása érdekében.
A Nicolas Sarkozy francia elnök által szorgalmazott integrációs szervezet a 14 évvel ezelőtt életre hívott Barcelonai Folyamat helyébe lépett, amikor 2008. július 13-án a francia uniós elnökség utolsó napjaiban 43 ország vezetője írta alá szervezetet életre hívó párizsi szerződést. A záróokmány szerint a szervezet célja az Európai Unió és déli - - észak-afrikai, közel-keleti és balkáni - szomszédai közötti kapcsolatok elmélyítése. Az új szervezet intézményeiről akkor még nem született megállapodás és számos kérdés a mai napig tisztázatlan.
Az utolsó érdemi döntés novemberben a barcelonai titkársági székhelyét illetően született, azóta úgy tűnt, a kezdeményezés a gázai konfliktus áldozatává esett. A január 18-án befejeződött háború óta az arab országok nem hajlandók Izraellel egy tárgyalóasztalhoz ülni. Az április 7-re tervezett következő találkozót el kellett napolni, így a Mediterrán Unió újraindítását szorgalmazó csúcs még április végéig biztos várat magára.