Sziget Fesztivál 2002
Megváltozik a Sziget Fesztivál szponzorálási szerkezete, így a rendezvény elnevezéséből eltűnik az egyik legfőbb támogató neve: az egyhetes esemény immár Sziget Fesztivál lesz - közölték szerdán Budapesten.
Dátum: 2002-03-06 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:00.615136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a két legfőbb szponzor - a Pepsi és a Pannon GSM - továbbra is a legjelentősebb támogatója marad a rendezvénynek.
Takács Gábor, a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a társaság bevételeiben nem okoz jelentős változást a struktúra módosulása.
A két cég képviselője nem árult el részleteket a támogatások mértékéről. Suba János, a Pannon GSM Távközlési Rt. sajtóigazgatója annyit közölt, hogy az idén juttatandó pénz összege 33 százalékkal haladja meg a tavalyit. Hozzátette, hogy a cég ilyen célra fordítható kiadásainak több mint 50 százalékát a Sziget Kft. által rendezett eseményekre, elsősorban a Sziget Fesztiválra költik.
A tájékoztatóra összeállított sajtóanyagból kiderül, hogy a Pepsi tiszteletben tartja a szervezőknek ama szándékát, miszerint a fesztivál a jövőben ismert kereskedelmi márkától független névvel, önálló identitással folytassa fejlődését. Mint írják: a Pepsi továbbra is a Sziget Fesztivál mellett áll, sőt, az eddigieknél nagyobb mértékben igyekszik az esemény nemzetközi ismertségéhez hozzájárulni.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új szerkezetben történő szponzorálási szerződéseket egyelőre egy évre kötötték meg.
Elmondták: a két főszponzor támogatásának összege a Sziget Fesztivál kereskedelmi szférából származó szponzorációs bevételének csaknem a felét adja.
Takács Gábor kérdésre válaszolva közölte: a Sziget Kft. tavaly egymilliárd forint feletti bevételre tett szert, a társaság eredménye meghaladta a 20 millió forintot.