Nincs más választás, csak az új választás!
Megerősítette mai sajtótájékoztatóján Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, hogy pártja kiáll amellett: ne a pártok, hanem az emberek döntsenek Bajnai programjáról.
Dátum: 2009-04-02 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:27.471864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai hangsúlyozta: Bajnai Gordon megbukott miniszterként, mivel az elmúlt hét évben az ő vezetése alatt tették tönkre a magyar gazdaságot, és miniszterelnökként is csak egy újabb paktum létrejöttével, és nem pedig az emberek felhatalmazásával kerülhet a hatalomba. Nincs más választás, csak az új választás - tette hozzá képviselő.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Fidesz nem ért egyet a Bajnai által beharangozott megszorításokkal, és nem is fogja azokat támogatni.