Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Páva Zsolt és a városlakók párbeszédét akadályozza az MSZP

Páva Zsolt fideszes polgármesterjelöltnek a pécsiekkel folytatott párbeszédét igyekeznek akadályozni helyi szocialisták a Fidesz pécsi elnökségének csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.


Dátum: 2009-04-02 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:31.888935, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Elfogadhatatlan, hogy Szili Katalin kampányemberei folyamatosan törvénysértéseket és kampányt emlegetnek, és igyekeznek minden lehetséges módon megakadályozni a pécsiek és Páva Zsolt párbeszédét, közös kiállását, és hovatovább már a város nevének említését is meg akarnák tiltani" - hangsúlyozták.

A dokumentum szövege szerint "mindezt úgy, hogy közben közpénzen szállítják Budapest és Pécs között Szili Katalint, aki továbbra is felveszi költségtérítését, továbbra is a budai villa lakója, továbbra is testőrökkel közlekedik. Párttársa, a szintén jelölt Tóth Bertalan a városházáról irányítja kampányát, telefonját a pécsiek fizetik, a város autóját és eszközeit használja".

A Fidesz pécsi elnöksége Tóth Bertalan, Pécs alpolgármesterének sajtótájékoztatójára reagált.

Kapcsolódó elemek