Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassan terjed a fedélzeti mobiltelefonálás

Annak ellenére, hogy egy uniós szabályozás tavaly engedélyezte a mobiltelefon használatát a repülőgépek fedélzetén, a közel 5000 kereskedelmi repülőgép között még mindig csak 27 olyat találunk az európai légtérben, ahol az ehhez szükséges műszaki feltételek is adottak - derült ki egy tegnapi bizottsági jelentésből.


Dátum: 2009-04-03 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:45.751296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Brüsszelben tavaly elfogadott szabályozás, egy olyan rendszer létrehozását teszi lehetővé, melyben az utasok telefonjai egy fedélzeti cellás hálózatra csatlakozhatnak, amely a földi hálózathoz műholdon keresztül kapcsolódik.

A Bizottság által készítette jelentésből kiderül, hogy eddig három európai légitársaság - a Ryanair (Írország),a TAP (Portugália) és a bmi (Nagy-Britannia) - élt ezzel a lehetőséggel és szereltette fel légi-flottájának egy részét a fedélzeti híváskezdeményezéshez elengedhetetlen berendezésekkel. Két légitársaság a fedélzeti mobilszolgáltatóval együttműködve (OnAir és AeroMobile) teszi elérhetővé utasai számára ezt az új szolgáltatást.

A Bizottság szóvivője, Martin Selmayr, az év végére ennek a számnak a megkétszereződését jósolta, és szerinte a légi járműveken hozzáférhető mobilszolgáltatás díjai egyáltalán nem olyan magasak. Az érvényes díjszabások szerint a repülőgépeken bonyolított mobiltelefonálás díja 1,60 euró/percnél, míg a szöveges üzenet küldés díja pedig 0,43 eurónál kezdődik.

"A fedélzeti mobiltelefon használat, főleg az üzletemberek és a fiatalkorú utasok körében keresett szolgáltatás" - nyilatkozta Viviane Reding telekommunikációs ügyekért felelős biztos. Egy szeptemberben végzett felmérésből azonban kiderült, hogy az utasok többsége nyugalma érdekében vagy egyéb okokból kifolyólag ellenzi a mobiltelefonok légutastéri használatát. A kérdezettek 77 százaléka egyetértett azzal, hogy a telefonok használatát a repülőgépen be kéne tiltani.

Kapcsolódó elemek