Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvalósulhat-e a telekommunikáció összeurópai szabályozása?

A Bizottság, a Parlament és a tagállamok hosszas vajúdás után megegyeztek a telekommunikáció szabályozásának reformjáról, áll a La Tribune francia napilap elektronikus változatában. Az EP áprilisban vagy májusban dönt az elfogadásról.


Dátum: 2009-04-03 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:53.319687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervezetben szerepel az a Viviane Reding telekommunikációs biztos által javasolt intézkedés is, amely szerint létre kell hozni egy összeurópai szabályozó szervet, amely döntéseit már egyszerű többséggel hozná, nem konszenzussal, mint eddig a nemzeti hatóságok tették. A szuverenitásukat féltő tagállamok megrémültek ettől a lehetőségtől, és végül szűkítették a szerv hatáskörét.

Reding nem tudta elfogadtatni azt az elképzelését sem, hogy a Bizottság vétójoggal élhessen akkor, ha úgy ítéli: a nemzeti intézkedések nem biztosítják eléggé a szabad versenyt. A Parlament és az államok szerint ugyanis az új páneurópai ellenőrző szervezetnek előzetesen jóvá kellene hagynia a Bizottság tagállamokkal szembeni szankcióit.

A reform pontosítja az új generációs hálózatokra vonatkozó beruházási szabályokat is, kimondva, hogy a konkurenciának térítés ellenében garantálni kell a hozzáférést a legnagyobb szolgáltató(k) hálózatához. A fogyasztónak a jövőben a lehető legrövidebb időn (egy munkanapon) belül lehetősége lesz szolgáltatóváltásra.

Kapcsolódó elemek