Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dilettáns kampány - mérsékelt részvétel

A szocialisták "pazarló, közpénzekből folytatott dilettáns kampánya vezetett oda, hogy Magyarország produkálta a legalacsonyabb népszavazási részvételi arányt az uniós csatlakozás kapcsán az elmúlt 30 évben" - mutatott rá a Fidesz alelnöke.


Dátum: 2003-04-13 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:31.454535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József a részvételi adatok ismeretében újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a hozzá nem értő kormányzati magatartással sikerült elrontani az uniós népszavazással kapcsolatos korábbi hangulatot.

A politikus azt a következtetést vonta le, hogy a kabinet alkalmatlannak bizonyult az uniós csatlakozás e folyamatának lebonyolítására.

Mint szavaiból kiderült, a Fidesz helyesebbnek tartotta volna, ha a kormány a rendelkezésére álló forrásokat a polgárok informálására fordítja és nem arról kommunikál, a többi közt, hogy vajon az integrációt követően lehet-e majd Bécsben cukrászdát nyitni.

Szájer József kitért arra is, hogy a Fidesz a népszavazás előtt párbeszédet folytatott. Ezzel szemben - mint mondta - a kormányzat megosztotta az országot "igenekre és nemekre", ahelyett, hogy a részvételre buzdított volna.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek