Ismételten itt van a reménytelenség programja
A mai napon egyértelművé válik, hogy az MSZP magáénak tudja Bajnai Gordon csomagját, s így ez a csomag az MSZP hivatalos csomagja is lesz, mely semmi újdonságot sem tartalmaz az eddigiekhez képest - fogalmazott Navracsics Tibor.
Dátum: 2009-04-03 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:08:57.765238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"2006 nyara óta azt halljuk, hogy megszorítások kellenek, az emberek túl jól élnek, a nyugdíjasok túlfogyasztanak, ezért el kell venni tőlük, és csak úgy kerülhet a jövőben Magyarország jobb helyzetbe, ha az emberektől elvonják a jövedelmüket" - emlékeztetett Navracsics Tibor.
Az elmúlt időszakban különböző programok váltogatták egymást, melyek nagyon hasonlítottak egymáshoz, s Bajnai Gordon programja sem fog szemléletváltást jelenteni, ez ugyanúgy az MSZP programja, mint a korábbiak voltak - hangsúlyozta a fideszes honatya. Ez a csomag - hasonlóan Gyurcsány Ferenc korábbi csomagjához - a reménytelenség csomagja lesz.
Ezzel a programmal nem nyílik meg az út a jövő felé, hiszen újabb pénzeket vonnak el az emberektől, s ismételten új terheket tesznek a vállukra - hangsúlyozta a politikus. A kormány továbbra is szembemegy Európával, az európai válságkezelési modellel, s a megszorítások politikáját követi. Ez a válságkezelés nem lehet sikeres - jelentette ki -, hiszen éppen a legfontosabb dolog hiányzik belőle: a hitelesség.
Magyarországnak arra van most szüksége - hangsúlyozta Navracsics Tibor -, hogy a kormányzó politikusok számoljanak el az elmúlt három év politikájával, és a választópolgároktól kérjenek felhatalmazást a kormányzásra.
Magyarország minden szempontból választóúthoz érkezett: választ kell adni arra a kérdésre, hogy a jövő Magyarországához milyen út fog elvezetni - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője. Ehhez pedig meg kell kérdezni a választópolgárokat, hiszen az ő jóváhagyásuk kell ahhoz, hogy egy válságkezelő program sikeres lehessen.
Bajnai Gordon és az MSZP nem ezt az utat követik, ezért programjuk bukásra van ítélve - zárta sajtótájékoztatóját a képviselő.