Malajziaiak elrablása Bagdadban
Bagdadban ismeretlen fegyveresek megtámadtak és elraboltak három malajziai újságírót. Támadás ért két, ugyancsak malajziai segélyügyi alkalmazottat, akik megsebesültek, s jelenleg egy bagdadi kórházban ápolják őket.
Dátum: 2003-04-13 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:32.075474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két gépkocsival utazó csoport iraki tolmácsát a támadók megölték, a három újságírót pedig magukkal hurcolták, de néhány óra múlva sértetlenül szabadon engedték őket.
Mint az AP hírügynökség írta, az újságírók ahhoz a 28 fős malajziai tudósítói csoporthoz tartoztak, amely a Kuala Lumpur-i kormány anyagi támogatásával tevékenykedik Irakban. Az újságírókat a malajziai kormány küldte a háború dúlta arab országba, mert elfogultnak találta a nyugati tömegtájékoztató eszközök Irakról szóló tudósításait. Ezért azzal a megbízással indította útnak a 28 tudósítót, hogy tárgyilagos, kiegyensúlyozott beszámolókat küldjenek az Irakban zajló eseményekről.
MTI - fidesz.hu