Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhatárolódásra szólították fel a győri szocialistákat

Nyílt levélben szólítja fel a győri MSZP-s képviselőket a Fidesz helyi elnöksége a Bajnai-csomag megtagadására. A levelet Molnár Csabához és Balogh Józsefhez címezték. Azt kérik a győri politikusoktól, hogy a székesfehérvári polgármesterhez hasonlóan ők is határolódjanak el a miniszterelnök-jelölt programjától.


Dátum: 2009-04-06 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:09:32.187843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz győri elnöksége a Bajnai-csomag megtagadására, az abban leírt megszorító intézkedések, a lakosság legszegényebb rétegeinek érintő kendőzetlen megsarcolás elutasítására szólítja fel Balogh József volt győri polgármestert, szocialista országgyűlési képviselőt és dr. Molnár Csaba szocialista országgyűlési képviselőt, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökét, a bukott Gyurcsány-kormány informatikai, hírközlési és energiaügyi miniszterét - áll a nyílt levélben.

"A Bajnai-csomag nem tartalmaz reformlépéseket"

A Fidesz győri elnökségének tagjai a Bokros-csomaghoz hasonlítják a Bajnai-féle intézkedési tervet, ami nem tartalmaz reformlépéseket, csak brutális megszorításokat. Álláspontjuk szerint az önkormányzat forrásai csak a feszültségek enyhítésére lesznek elegendők, tartós megoldást az állandó munkahelyek létrehozása jelenthet. Azt írják: "A Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi szocialista kormány bebizonyította, hogy alkalmatlan a válság kezelésére, s meggyőződésünk, hogy annak gazdasági minisztere, Bajnai Gordon, és az ő programja sem alkalmas a problémák enyhítésére, az elmélyülő szegénység kezelésére, a megyénkben is rohamosan növekvő munkanélküliség megfékezésére."

Szerintük a megoldást nem a szegény emberek újabb megsarcolása, hanem az előre hozott választások, a társadalmi többség támogatása mellett megalakuló, az emberek többségének bizalmát élvező új kormány tevékenysége jelenti. Azt kérik Balogh Józseftől és dr. Molnár Csabától, hogy Székesfehérvár MSZP-s polgármesteréhez, Warvasovszky Tihamérhoz hasonlóan ők is határolódjanak el a Bajnai-csomagtól, s ne szavazzanak az amúgy is szegény emberek további megsarcolása, ellehetetlenítése mellett.

Kapcsolódó elemek