Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oroszország és Németország nem írja le az iraki adósságot

Oroszországnak és Németország nincs szándékában leírni a velük szemben fennálló jelentős iraki tartozást, de lehetőséget látnak arra, hogy átütemezzék azt. A bejelentésre röviddel azután került sor, hogy Szentpétervárott orosz-német-francia csúcstalálkozóra került sor.


Dátum: 2003-04-13 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:33.609110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Előzőleg az Egyesült Államok azt javasolta, hogy a hitelezők részben, vagy teljesen engedjék el Irak tartozását. Szakértők többségének becslése szerint az Oroszországgal szembeni iraki adósság 8 milliárd dollár, de egyesek nem zárják ki, hogy az összeg megközelíti a 12 milliárd dollárt.

Szombaton a német pénzügyminiszter azt mondta, hogy Irak 4 milliárd euróval (4,3 milliárd dollár) tartozik Berlinnek. Ernst Welteke, a német jegybank vezetője ehhez hozzátette, hogy Irak potenciálisan gazdag ország jelentős olajvagyona miatt és ezért nincs szükség az adósságleírásra, ami csak szegény országok esetében lehetséges.

Welteke rámutatott: évekkel korábban sokan kételkedtek abban, hogy Oroszország képes lesz-e rendezni jelentősre duzzadt adósságát, amit mára már senki sem kérdőjelez meg.

Moszkva úgy közelíti meg a kérdést, hogy Oroszország adósságát sem engedte el senki, annak ellenére, hogy milyen rezsim halmozta azt fel és hogy milyen új kormány került az ország élére - mondta Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter, aki rámutatott: amíg a szovjet időkből örökölt orosz adósságot nem írják le, addig Oroszország sem hajlandó elfelejteni a Huszeinnek nyújtott kölcsönök visszafizetését.

Oroszország mintegy 100 milliárd dollár szovjet adósságot örökölt, amiből csak idén 17 milliárdot kell törlesztenie. Kudrin hangsúlyozta: Oroszország ugyanúgy jár el, mint ahogyan vele bánnak.

Természetesen, ha a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klub úgy döntene, hogy elengedi az orosz adósságot, akkor Moszkva álláspontja is megváltozna - tette hozzá.

Az orosz pénzügyminiszter vasárnap Washingtonban azt mondta, hogy Irak nem lesz képes a következő 2-3 évben fizetni a hitelezőkkel szembeni adósságot, de kizárta annak a lehetőségét, hogy az új bagdadi vezetés váratlanul bejelentené, hogy teljesen leállítja az adósságrendezést, ezzel ugyanis elvágná magát a világtól. A kamatokat valamilyen formában fizetnie kell majd - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek