Fideszes politikusokra támadtak a XIII. kerületben
Megtámadták az EP-kampányhoz kapcsolódó szórólapozás közben Gubicza Katalint, a XIII. kerület volt Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, jelenlegi önkormányzati képviselőt, valamint Szabó György önkormányzati képviselőt.
Dátum: 2009-04-07 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:09:40.361385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A támadó - egy újlipótvárosi ház biztonsági őre - a képviselőnőt a nyakánál megragadta, és úgy rángatta el a postaládák elől, ahova a szórólapokat szerette volna bedobni. A politikus jól van, és elmondta: a mai napon feljelentést tesz. Bízik abban, hogy demokratikus keretek között lehet majd folytatni a kampánymunkát - írja közleményében a Fidesz sajtóosztálya.
Gubicza Katalin önkormányzati képviselő az MTI érdeklődésére elmondta: a XIII. kerületi Radnóti utca és Visegrádi utca kereszteződésében álló társasház biztonsági őre a szórólapok osztása közben minden indok nélkül nyakánál fogva megragadta, és kidobta a lépcsőházból. Hozzátette: a biztonsági őr csak annyit mondott, hogy hagyják abba a szórólapok bedobálását a postaládákba.
A sértett közölte: még intézi a látleletet, és utána feljelentést tesz.
Gubicza Katalin hangsúlyozta: a történtek ellenére folytatja a szórólapok osztását, hiszen, mint mondta, az a legfontosabb, hogy békésen, emberi módon kerüljön sor az európai parlamenti választásra.