Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kifogásolható a kormány Tibet-politikája

Kifogásolható a magyar kormány és az MSZP Tibet-politikája - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt a dalai láma európai megbízottjával. Ceten Szamdup az MTI-nek arról is beszélt: elképzelhető, hogy a dalai láma Magyarországra látogat.


Dátum: 2009-04-07 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:09:44.417701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németh Zsolt az MTI kérdésére a találkozó utáni sajtóértekezleten hangsúlyozta: a magyar kormánynak és a szocialista pártnak a politikája kifogásolható ezen a területen. Elvárható lenne a kormányzattól egy sokkal világosabb és egyértelműbb vonalvezetés. A politikus a konkrét példák között említette, hogy a tibetiek meglehetősen nehezen kapnak menekültstátuszt Magyarországon. A bizottsági elnök ugyanakkor hozzátette: senki nem követeli az "egy Kína" politika felülvizsgálatát, hiszen ebben egyetértés van a magyarországi politikai erők között.

Németh Zsolt szerint a valódi tibeti autonómia nem csupán a tibeti helyzeten "lendíthetne nagyot", de fontos lenne nemzetközileg is: világossá tehetné, hogy az autonómia az nem az elszakadást, az instabilitást jelenti, hanem az etnikumok közötti konfliktusok rendeződését segíti elő.

A politikus kiemelte: aggodalomra ad okot a tibeti helyzet, épp ezért nagyon fontos, hogy látványos elmozdulás történjen a közeljövőben, különösen a vallásszabadság biztosítása és a körülbelül hatezer politikai fogoly szabadon bocsátása területén. Remélhetőleg a Kína és a nemzetközi közösség között kialakuló globális párbeszéd hangsúlyt fektet arra, hogy Tibet valódi autonómiája nem gyengíti, hanem erősíti Kínát. Ez erősítheti a nemzetközi együttműködést is - tette hozzá. Németh Zsolt kiemelte: bízik abban, hogy a dalai láma Magyarországra látogat majd.

Ceten Szamdup ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: elképzelhető, hogy a dalai láma Magyarországra látogat, de egyelőre nincs szó konkrét időpontról. A dalai láma - aki eddig már hatszor járt Magyarországon - számos magyarországi csoporttól kapott meghívást az elmúlt években és kész az újabb látogatásra - tette hozzá.

A diplomata kiemelte: magyarországi útján nem találkozik a magyar kormány képviselőivel, ugyanakkor a parlament külügyi bizottságának elnöke mellett az emberi jogi bizottság - szintén ellenzéki - vezetőjével is tárgyal.

Ceten Szamdup szerint Magyarország nagyon fontos szerepet játszhat Tibet megsegítésében. Az állampolgárok kérhetik parlamenti képviselőiket, hogy támogassák a tibeti ügyet, kérve Kínát, hogy változtassa meg Tibet-politikáját.

A jelenleg is nagyon kilátástalan a helyzet Tibetben, a lakosság továbbra is félelemben él. A kínai hadsereg megszállta a falvakat és a városokat, fegyveresek lepték el az utcákat. A tibetiek jelenleg olyan körülmények között élnek, mint a magyarok a kommunizmus ideje alatt - tette hozzá.

A tibetiek ugyanakkor nem Kína-ellenesek, hiszen nagyon sok közös van a két népben. Amit elleneznek az Kína Tibet-politikája. A tibetiek nem szeretnének elszakadni Kínától, azt kérik, hogy tibetiekként élhessenek a saját országukban megőrizve saját kultúrájukat - mondta a diplomata.

Kapcsolódó elemek