Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron feladna telepeket a békéért

Izrael a béke érdekében hajlandó felszámolni bizonyos zsidó telepeket a Jordán folyó nyugati partján, ennek fejében a palesztin menekültek nem térhetnének vissza korábbi, ma izraeli területen lévő falvaikba - jelentette ki az izraeli kormányfő a Háárec című izraeli napilapban vasárnap megjelent interjújában.


Dátum: 2003-04-13 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:33.901923, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli politikában héjaként számon tartott Ariel Saron - aki mindig az egyik legfőbb szorgalmazója volt újabb zsidó települések ciszjordániai és gázai létrehozásának - úgy látja: az iraki háború nyomán kitárult a kapu új lehetőségek előtt.

"A háború megrázta a Közel-Keletet, az arab világot, különösen a palesztinokat. A palesztinokkal kötendő megállapodás mostantól fogva gyorsabban megszülethet, mint az emberek gondolnák" - jelentette ki a lapnak. Hozzátette azonban, hogy ehhez a palesztinoknak előbb le kell váltaniuk vezetőiket, és hadat kell üzenniük a terrorizmusnak.

Mahmud Abbász, az Izrael által is mérsékeltnek tekintett palesztin kormányfőjelölt lehet a kulcsa a békemegállapodásnak - tette hozzá.

Száeb Erekat, a palesztin önkormányzati ügyek minisztere a béketerv menetrendjének megváltoztatására tett izraeli kísérletet már korábban szabotázsnak bélyegezte. Mint mondta, a megváltoztatás az elutasításnak egy újabb módja.

Izraelnek főleg a biztonsági kérdések miatt vannak aggályai a tervvel kapcsolatban. Azt szeretné, ha a béketerv lépéseit fokozatosan, a teljesülés függvényében valósítanák meg. A palesztinok viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy minden lépésre az előre kitűzött időpontban kerüljön sor.

A kormányfő szerint komoly problémát vet fel a palesztinoknak az a követelése, hogy a menekültek visszatérhessenek korábbi, ma izraeli területen lévő otthonaikba, amelyet az 1948-as közel-keleti háborúban kényszerültek elhagyni.

Izrael szerint a visszatérési jog megadásával a zsidó állam léte kerülne veszélybe. Ezért azt a több százezer palesztin menekültet, akik szerte a világon vagy gázai, illetve ciszjordániai táborokban élnek, csak a leendő palesztin állam területére szabad visszaengedni.

A zsidó kolóniákkal kapcsolatban Saron elmondta: van három olyan település - Betlehem, Síló és Bétél -, amelynek a zsidók számára különös bibliai és történelmi jelentősége van. Az ésszerűség azt diktálja, hogy ezek közül a helyek közül egy-kettőről le kell mondani - jelentette ki az izraeli miniszterelnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek