Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Krausz is kilépett az MSZP-ből


Dátum: 2009-04-07 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:09:48.738749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Krausz Tamás emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc bejelentette a kongresszuson, hogy az MSZP polgári párt. De - mint mondta - polgári pártból már van néhány a Parlamentben. "Én a szocialista pártba léptem be, tehát tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc kiléptette belőlem az MSZP-t" - mondta Krausz Tamás. Hangsúlyozta, hogy a Baloldali Tömörüléssel, amelynek eddig az alelnöke volt, megmarad a kapcsolata, nincs jelentősége, hogy van-e tisztsége, vagy nincs.

"Én a baloldalnak vagyok elkötelezve, nem szervezeti struktúrának, ügyekben gondolkoztam eddig és ez után is ezt teszem" - fogalmazott Krausz Tamás.

A történész a Népszabadságban kedden megjelent Good bye MSZP! című írásában jelentette be, hogy kilépett az MSZP-ből, lépést azzal indokolta, hogy az MSZP a nagytőke nyomása alatt elveszítette szociális arculatát.

Kapcsolódó elemek