A Jobbik létezése az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja
Nyakó szerint a Fidesz azért szól a Jobbik ellen, mert az a saját kreálmánya és most megijedt tőle.
Dátum: 2009-04-08 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:10:03.170050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Jobbik létezése kizárólag az MSZP hatalmi érdekeit szolgálja. Ha 2002-ben és 2006-ban nem osztották volna meg teljesen értelmetlenül a jobboldal szavazatait, akkor ma jobboldali kormánya lenne az országnak, és nem a kontinens sereghajtói, hanem a régió éllovasai lehetnénk - hangsúlyozza közleményében Cser-Palkovics András.
A Fidesz helyettes szóvivője Nyakó István állításaira reagált. Az MSZP szóvivője és országgyűlési képviselője szerint a Fidesz hivatalos pártüzenetben azért hívta fel aktivistái figyelmét, hogy a Jobbikra adott szavazatok a Fideszt gyengítik, mert az ellenzéki párt megijedt saját "kreálmányától".