Városközpontot és Sportközpontot a Bosnyák téren
2009. április 21-én rendkívüli ülést fog tartani Zugló képviselő-testülete, ahol a Bosnyák téren tervezett Városközpont és Sportközpont ügye újból tárgyalásra kerül.
Dátum: 2009-04-08 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:10:10.338270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Város - illetve Sportközpont ügyében Weinek Leonárd az elmúlt két és fél évet jórészt elpazarolta, hiszen néhány szerződésmódosításon, sajtótájékoztatón kívül nem történtek érdemi lépések. A szereplési lehetőségek öncélú keresése helyett az MSZP-SZDSZ Polgármesterének dolgoznia, cselekednie kellene, hogy a mostani lehetetlen állapot szűnjön meg, és erről megfelelő módon tájékoztatni a testületet, hogy megismerhessük az ügyben folytatott tárgyalásainak, munkájának eredményeit.
Véleményünk szerint sajtóközleményekkel nem lehet kerületet vezetni!
A témában a Fidesz álláspontja változatlan és konzekvens, ezért a 2008. novemberében kiadott sajtóközleményünket tartalmilag változatlan formában közöljük.
A Zuglói Fidesz a rendszerváltás óta mindig a zuglóiak érdekeit tartotta szem előtt és eszerint is dolgozott a közösség érdekében. Lokálpatrióta kötődése alapján hozta meg döntéseit.
A fentiek szellemében évek óta elkötelezettek vagyunk a Bosnyák tér fejlesztése ügyében. A kerület nemes hagyományait követő emberléptékű Városközpontot szeretnénk és nem csupán kereskedelmi funkciókat magában foglaló plázát!
A Városközpont kialakításánál szükségesnek tartjuk, hogy:
- ne csak kereskedelmi tevékenységeket, hanem valódi közösségi és szolgáltató funkciókat (egészségügyi-, közigazgatási központ, kulturális - szabadidős lehetőségek...) kiszolgáló épületek és terek is épüljenek.
- A Zöld Zugló kifejezéshez illő mértékű zöldfelület és közösségi tér jöjjön
létre a beruházás során.
- Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Városközpont környezete is megújuljon,
közösségi célú, a lakosság érdekeit és mindennapjait szolgáló fejlesztések valósuljanak meg.
- Küzdeni fogunk azért, hogy Zugló egyik legfontosabb szimbólumának, Budapest második legnagyobb katolikus templomának, a Bosnyák téri templomnak környezete végre méltó legyen a XXI. századhoz, és a korabeli terveken látható, de a soha be nem fejezett templomtorony felépüljön.
Eltökéltek vagyunk abban, hogy a zuglóiaknak tett közös ígéretünk alapján a Bosnyák téri sporttelep eladásából befolyt vételár részbeni felhasználásával - az államtól szerződéssel sportközpont létesítése céljából ingyenesen megkapott MTK pályán - a kerületiek sportolását, egészség megőrzését biztosító új Zuglói Szabadidő - és Sportközpont épüljön fel, amely javaslatunkra Lantos Mihály nevét vette fel.
Ezúton is felkínáljuk szakmai segítségünket, együttműködésünket Zuglóban többségben lévő MSZP-SZDSZ politikusainak és Polgármesterének, hogy amennyiben a fentieket el tudják fogadni, úgy a kerületi Fidesz és KDNP az eddigiekhez hasonlóan a továbbiakban is minden támogatást megad a zuglóiak évtizedes álmát megvalósító valódi Város- és Sportközpont felépítéséhez.
Fidesz Zuglói Szervezet Vezetőségének nevében:
dr. Papcsák Ferenc, Választókerületi Elnök
Gyügyei Attila, Elnök
Kulcsár József, Választókerületi Elnök