Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ együtt bukott Szaddámmal

Azzal, hogy az ENSZ nem támogatta az erőszak használatát Irak ellen, "letűnt az az évtizedes fantáziakép, amely szerint az ENSZ lenne a világrend alapköve" - fogalmazott az El País című spanyol lap vasárnapi számában Az ENSZ bukása címmel megjelent írásában Richard Perle amerikai politológus, védelmi tanácsadó.


Dátum: 2003-04-13 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:36.026227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Perle a bevezetőben megállapította: a sors iróniája, hogy "Szaddám Huszein iraki diktátor bukása az ENSZ összeomlását is magával hozta. Az ENSZ talán nem tűnik el, fennmaradnak a jótékonysági akciókkal foglalkozó szervei. (...) Az azonban biztos, hogy nem érvényes a biztonság liberális koncepciója, amely szerint a biztonságot nemzetközi szervezetek garantálhatják, a nemzetközi jog alapján. (...) Az iraki háború utáni békülékenyebb hangulat közepette sem szabad megbékélnünk azzal a téves elvvel, hogy a világrend arra kötelez bennünket: hátráljunk meg olyan államok előtt, amelyek a terror uralma alatt tartják állampolgáraikat és fenyegetik a mieinket".

Az elemző szerint a világ minden táján lezajlott háborúellenes tüntetéssorozat és az általános tiltakozás "azon a meggyőződésen alapult, hogy az ENSZ BT a jogosult arra, hogy legitimálja az erőszak használatát. (...) Csakhogy ez a meggyőződés téves, mivel arra vezet, hogy életbevágó erkölcsi, katonai és politikai döntéseket olyan országok kezébe tegyünk, mint Szíria, Kamerun, Angola, Oroszország, Kína, Franciaország és hasonlók. Amennyiben egy bizonyos politika helyes, mivel az ENSZ BT megszavazta, hogyan válhat egyszer csak helytelenné pusztán azért, mert a kommunista Kína, Oroszország, Franciaország, vagy néhány jelentéktelen diktatúra megtagadja az elfogadását? Azok, akik az iraki szövetségesek koalíciója ellen foglaltak állást, azt hangsúlyozzák, hogy a rendnek kell győznie az anarchia felett" - fejtegette Perle, majd feltette a kérdést: "Igaz-e ez? Valóban az ENSZ BT lenne a legalkalmasabb szervezet a rend fenntartására és arra, hogy megmentsen bennünket az anarchiától? A történelem ennek az ellenkezőjét bizonyítja." Emlékeztetett olyan konfliktusokra, amelyeket az ENSZ képtelen volt megoldani (Közel-Kelet, Balkán, azon belül Koszovó), és hangsúlyozta, hogy "Kelet-Európa felszabadulása nem az ENSZ közreműködésével történt, hanem az összes szövetségek legfontosabbika, a NATO segítségével". Jelenleg a világ új kihívások előtt áll, például a terrorizmus kihívása előtt. "Ez azzal jár, hogy szükség lesz akciókra olyan országok ellen, amelyek terroristákat rejtegetnek vagy segítenek, mint amilyen az Afganisztán elleni akció volt. (...) Irak is ilyen ország, és vannak még továbbiak is. (...) Az ENSZ megbukott, egyáltalán nincs a helyzet magaslatán. Marad az önkéntesekből álló szövetség, amely reményt nyújt arra, hogy valóban rend legyen, és amely az igazi alternatívát jelenti az ENSZ szomorú bukása miatti anarchiára" - hangoztatta elemzésében Richard Perle.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek