Saron: Irak után is vannak problémák
Az izraeli kormányfő vasárnap megkönnyebbülésének adott hangot "az iraki veszély elmúltával", egyúttal rávilágítva az Iránnal, Líbiával és Szaúd-Arábiával kapcsolatos "problémákra".
Dátum: 2003-04-13 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:36.325477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Irán tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták kifejlesztésén dolgozik, Líbia nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy atomfegyverhez jusson, a szaúdi vezetés pedig segíti a terrorszervezeteket" - jelentette ki a Háárec című izraeli napilapban vasárnap megjelent interjújában Ariel Saron.
Iránt az Egyesült Államok folyamatosan azzal vádolja, hogy polgári célúnak mondott atomprogramja örve alatt atomfegyver fejlesztésén dolgozik, valamint támogatja a terrorizmust. Ezen vádak alapján Washington tavaly óta "a gonosz tengelyéhez" tartozónak nevezi az ázsiai országot, Irakkal és Észak-Koreával együtt. Izrael szerint Irán 2005-ig szert tudna tenni atombombára.
Szaúd-Arábiával kapcsolatban Saron utalt arra, hogy az egyesült államokbeli célpontok elleni 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények 19 elkövetője közül 15 szaúdi állampolgár volt.
MTI - fidesz.hu