Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai kormánya ízig-vérig MSZP-SZDSZ-kormány

Cser-Palkovics András,a Fidesz helyettes szóvivője reagálva Lendvai Ildikó, a Népszavának adott interjújára kijelentette: a Bajnai-kormány ízig-vérig MSZP-SZDSZ-kormány, ugyanazok hozzák létre, akik csődbe vitték az országot.


Dátum: 2009-04-11 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=131971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:10:46.035508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lendvai Ildikó szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalnak nem Gyurcsány Ferenccel van baja, sokkal inkább a baloldal létezésével; erről az MSZP elnöke a Népszavának adott interjúban beszélt.

Reagálva az MSZP új pártelnökének kijelentéseire Cser-Palkovics András megfogalmazta: Lendvai Ildikó és a szocialisták újra lebuktak. Szó sincs már szakértői kormányról, válságkezelő kormányról. A Bajnai-kormány ízig-vérig MSZP-SZDSZ-kormány, ugyanazok hozzák létre, akik csődbe vitték az országot, ugyanúgy brutális megszorításokra alapozza politikáját, mint elődei, és ugyanúgy csak a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, a koncon marakodás tölti ki mindennapjait, mint a korábbi szocialista kormányokét - fogalmazott közleményében a helyettes szóvivő.

A közlemény szerint, a bukott, leszerepelt szocialisták hatalomátmentése helyett az emberek kezébe kell visszaadni a jövőről való döntés lehetőségét, mielőbb új választásokat kell tartani!

Kapcsolódó elemek