Demszkyt megdobálták
Dátum: 2009-04-14 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:09.196400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor újabb ruhadarabjával bővülhet a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteménye. Budapest főpolgármesterét ezúttal nem politikai rendezvényen dobálták meg tojással, mint 2008. március 15-én, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt, ahová egy magánvádas eljárásban idézték be.
A bíróságra érkező Demszkyt egy ismeretlen fiatalember várta tojásokkal a bejáratnál. Az SZDSZ-es politikust testőrök is kísérték, akik igyekeztek az épületbe menekíteni a főpolgármestert. A dobáló férfit a rendőrök előállították, tette a Btk. szigorítása óta közvádas bűncselekménynek minősül.