Útjára indult az Újpesti Fidesz TV!
Üdítő színfolt gazdagítja mostantól az újpesti média világát. Útjára indult az Újpesti Fidesz TV. Közérdekű, a helyben élők problémáit, összefogását és sikereit kívánja a jövőben rendszeresen bemutatni.
Dátum: 2009-04-15 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:16.719033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Első kisfilmjükben Hladony Sándor önkormányzati képviselő mutatja be a helyiek összefogásával és közös fellépésük eredményeként megvalósuló biztonságos átkelőhelyet.
Az Újpesti Fidesz TV hiánypótló a helyi közéletben, ugyanis a kerületi médiafelületek ma leginkább a szocialisták helyi propagandafelületeként működnek. Ez talán nem is véletlen, ugyanis a szociálliberális többség által, Derce Tamás polgármester személyes javaslatára megválasztott Média Kht. vezetője, Nemesházy Beatrix 2006-ban a szocialisták színeiben indult az önkormányzati választásokon, majd később MSZP-s külsős bizottsági tagként tűnt fel.
A www.ujpestifidesz.hu oldalon megtekintheti az első kisfilmet és a Publicisztikák rovatban elolvashatja az újpesti médiahelyzettel foglalkozó Médiaszocializmus című írást.