Elfogták Szaddám féltestvérét
Az amerikai-brit erők vasárnap elfogták Szaddám Huszein bukott iraki elnök féltestvérét. Vatban Ibrahim Haszant, aki korábban belügyminiszter is volt, a szíriai határ menti Rabia faluban tartóztatták le, Moszultól északnyugatra - jelentette a kurd KTV tévécsatorna, amely a Maszud Barzani vezette Kurdisztáni Demokrata Párt irányítása alatt áll.
Dátum: 2003-04-13 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:39.116097, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szaddám egy másik féltestvére, Barzan al-Tikríti pénteken életét vesztette egy bombatámadás következtében, amelyet a Bagdadtól nyugatra, Ramadi közelében lévő farmja ellen intéztek amerikai gépek.
Szaddám Huszein mindkét rokona szerepelt a Pentagon által pénteken összeállított 52 névből álló listán, amely a megdöntött bagdadi rezsim élve vagy halva kézre kerítendő vezetőit tartalmazza - jegyezte meg az AFP.
MTI - fidesz.hu