Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz álláspontja a médiatörvényről


Dátum: 2009-04-15 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:35.892431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz a tárgyalások megkezdése óta elkötelezett volt annak érdekében, hogy mihamarabb új médiaszabályozás jöjjön létre Magyarországon. A néha indokolatlanul elhúzódó, másfél éves tárgyalások eredményeképpen létrejött törvénytervezet, miközben számos területen komoly előrelépést jelentene, sok tekintetben azonban olyan kompromisszumokat tartalmaz, amely nem lenne képes biztosítani azt az áttörést, amire a mostani médiaszabályozási káoszban szükség lenne. Egy majdani új médiatörvényben határozottabban kell ugyanis megjelennie a kiskorúak és a fiatalkorúak védelmének, a közszolgálati rendszer erősítésének, az átlátható finanszírozásnak, a monopóliumok helyett valódi verseny kialakulása iránti igénynek. Ezen területek nem megfelelő mélységű szabályozása miatt a Fidesz nem támogatja a törvényjavaslat benyújtását. Ellehetetlenítette a médiaszabályozásról szóló tárgyalások eredményes lezárását az SZDSZ, valamint az MDF váratlan kihátrálása is. Az SZDSZ ráadásul váratlanul az országos nagypolitika színterére is emelte a témát, pártpolitikát csinálva ebből a tárgyalások során addig szakpolitikai ügyként kezelt kérdésből. Ezzel az SZDSZ nem csupán az új médiaszabályozás sikerességét lehetetlenítette el, hanem veszélyezteti a digitális átállás sikerességét is.

Cser-Palkovics András (Fidesz)

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek