A Fidesz nem támogatja a törvényjavaslat benyújtását
A Fidesz a tárgyalások megkezdése óta elkötelezett volt annak érdekében, hogy mihamarabb új médiaszabályozás jöjjön létre Magyarországon - emeli ki Cser-Palkovics András közleményében.
Dátum: 2009-04-15 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:36.229116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A néha indokolatlanul elhúzódó, másfél éves tárgyalások eredményeképpen létrejött törvénytervezet, miközben számos területen komoly előrelépést jelentene, sok tekintetben azonban olyan kompromisszumokat tartalmaz, amely nem lenne képes biztosítani azt az áttörést, amire a mostani médiaszabályozási káoszban szükség lenne" - fogalmaz Cser-Palkovics András, hozzátéve: egy majdani új médiatörvényben határozottabban kell ugyanis megjelennie a kiskorúak és a fiatalkorúak védelmének, a közszolgálati rendszer erősítésének, az átlátható finanszírozásnak, a monopóliumok helyett valódi verseny kialakulása iránti igénynek.
"Ezen területek nem megfelelő mélységű szabályozása miatt a Fidesz nem támogatja a törvényjavaslat benyújtását" - szögezi le a fideszes képviselő.
"Ellehetetlenítette a médiaszabályozásról szóló tárgyalások eredményes lezárását az SZDSZ, valamint az MDF váratlan kihátrálása is. Az SZDSZ ráadásul váratlanul az országos nagypolitika színterére is emelte a témát, pártpolitikát csinálva ebből a tárgyalások során addig szakpolitikai ügyként kezelt kérdésből. Ezzel az SZDSZ nem csupán az új médiaszabályozás sikerességét lehetetlenítette el, hanem veszélyezteti a digitális átállás sikerességét is" - mutat rá Cser-Palkovics András közleményében.