A korrupció ellenesek kifogásolják Vahl kinevezését
Dátum: 2009-04-16 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:38.498947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vahl Tamás, fejlesztési és gazdasági miniszterjelöltet hallgatja meg csütörtökön az országgyűlés gazdasági bizottsága. Az informatikus kinevezését a Transparency International szervezet nyílt levélben kifogásolta.
A korrupció ellen küzdő szervezet emlékeztet rá: a Gazdasági Versenyhivatal kartellezés miatt büntette meg évekkel ezelőtt a Vahl Tamás vezette SAP Hungary céget. Az egyetemi kartellként elhíresült ügyben az SAP az IBM leányvállalataival felosztotta a piacot. Összesen nettó 13 milliárd forint értékben nyerték el az egyetemek informatikai közbeszerzéseit.
A versenyhivatal szerint egyes esetekben gyakorlatilag maguk szövegezték a részvételi felhívást. A pályázat lebonyolításával a Deloitte volt megbízva. Az SAP végül 620 millió forintos bírságot kapott. A GVH egyébként 2 másik ügyben is elmarasztalta a Vahl vezette céget, mert a győri önkormányzat és a Paksi Atomerőmű Zrt. által kiírt közbeszerzésen is kartellezett.