Kínos: nincs nő a Bajnai-kormányban
Dátum: 2009-04-16 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:39.684922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kínos, az európai normákkal ellentétes, hogy nincs nő a Bajnai-kormányban, a Közép-európai Egyetem docense, Pető Andrea szerint. A docens a TV2 Tények című műsorában beszélt arról, hogy a 27 tagállamban csak Magyarországon nincs nő a kormányban.
Szűcs Erikát és Göncz Kingát most férfiak váltják. A Bajnai kormányban egy nő sem lesz. Ezzel a magyar kormány az unió egyetlen ilyen kormánya lesz. Az ellenpélda, a finn kormány, ahol több a nő, mint a férfi. Nő a belügyminiszter, az igazságügy miniszter, a mezőgazdasági, az oktatási miniszter is. Összesen 20 miniszterből 12.
A Közép-Európai Egyetem docense, Pető Andrea azt mondta, hogy Európán kívül, a világban is kevés olyan ország van, ahol a kormányban nincs nő. Figyelnek ugyanis erre. Azt mondta, hogy ami Magyarországon történt, az nemzetközileg kínos, az európai normákkal ellentétes.