Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az európai parlamenti vezetők üdvözlik a magyar "igen"-t

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportjának elnöke vasárnap "csodálatos eredménynek" nevezte az EU-csatlakozásról tartott magyarországi népszavazás kimenetelét.


Dátum: 2003-04-13 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:39.421726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hans-Gert Pöttering gratulált mindazoknak, akik hozzájárultak ennek az eredménynek az eléréséhez, és külön is jókívánságait fejezte ki az EPP-hez tartozó két magyar pártnak, a Fidesz - Magyar Polgári Pártnak és a Magyar Demokrata Fórumnak, "amelyek mindvégig nagyon pozitív és vezető szerepet játszottak a kampányban".

Graham Watson, az Európai Liberális Demokrata és Reform párt (ELDR) parlamenti csoportjának elnöke szerint az eredmény ráüti a pecsétet a magyaroknak a csatlakozás érdekében éveken át végzett kemény munkájára. Az ELDR tagjai az utóbbi hetekben az SZDSZ képviselőivel közösen folytattak kampányt az igen szavazatok győzelme érdekében, s most nagy várakozással tekintenek az elé, hogy a jövő hónaptól az Európai Parlament liberális csoportjában üdvözöljék magyar kollégáikat - fűzte hozzá Watson.

Daniel Cohn-Bendit, a zöldek csoportjának társelnöke szerint az igen szavazatok fölényes győzelme után a csoport azt várja a magyar kormánytól, hogy jelentős mértékben hozzájárul az európai integráció erősödéséhez és további fejlődéséhez. "A magyarok határozottan kifejezésre juttatták, hogy támogatják a közös európai politikákat, mi pedig azt reméljük, hogy Magyarország is csatlakozni fog azokhoz az erőkhöz, amelyek a békét, a társadalmi igazságosságot és az ökológiai felelősségtudatot szolgáló közös kül- és biztonságpolitika megteremtésére törekednek" - állapította meg nyilatkozatában Cohn-Bendit.

"Az uniós csatlakozás azokat a feszültségeket is enyhítheti, amelyek Magyarország és a vele szomszédos országok között az ott élő magyar kisebbségek státusával kapcsolatban keletkeztek. Most, hogy valamennyien európaiak lesznek, az Európai Unió keretei között sokkal könnyebb lesz majd kielégítő megoldást találni ezekre a problémákra" - fűzte hozzá a zöldek társelnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek