Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-csatlakozás: előrelépés, amelyre régóta várt a magyarság

A vajdasági magyar pártok szerint a délvidéki magyarok számára nagyon fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává válik, mert az eddigieknél is jobban támogathatja autonómiatörekvéseiket.


Dátum: 2003-04-13 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:39.735799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke közölte: a szombati népszavazásban az a fontos, hogy a polgárok elsöprő többsége az EU-csatlakozás mellett szavazott. Szerinte ez jól tükrözi az anyaországban élők álláspontját. Az alacsony részvételi arányt Egeresi egyfajta érdektelenséggel magyarázza, amelyhez hozzájárulhatott az, hogy a polgárok napi gondjaikkal vannak elfoglalva.

A legnagyobb vajdasági magyar párt alelnöke szerint a délvidékiek számára nagyon fontos Magyarország csatlakozása az EU-hoz, mert ezzel az anyaország még jobban tudja majd segíteni őket. Egyelőre nem tudni, hogy ez a közeljövőben miként érinti a délvidéki magyarokat. Egeresi szerint bizonyos, hogy eleinte nehéz lesz, mert a csatlakozás nyomán bevezetendő vízumkényszer megnehezíti majd a kapcsolattartást az anyaországgal.

Külön kérdés az, hogy a csatlakozás után mi lesz a kedvezménytörvénnyel, megmarad-e "tartalmában is, vagy csak formájában". Egeresi úgy látja, hogy amennyiben a kedvezménytörvény az eredeti elveket fogja képviselni, akkor a délvidéki magyarság még jobban fogja támogatni az anyaország EU-csatlakozását, de az elfogadhatatlan lenne számára, ha csak formájában maradna meg a jogszabály.

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke szerint a délvidéki magyarság érdekelt abban, hogy Magyarország mielőbb tagja legyen az EU-nak, mivel ez az egész nemzet szempontjából olyan előrelépés, amelyre régóta vár a magyarság. Az anyaország minőségileg új helyzetbe kerül, s ez előnyös az egész nemzet számára. A népszavazásban nem a részvételi arány a fontos, hanem az, hogy elsöprő volt a csatlakozás támogatóinak az aránya. A demokráciákban egyaránt megtörténhet, hogy kevesebben vagy többen vesznek részt a referendumon - vélte Ágoston.

Szavai szerint a "tizenkét év óta tartó csatlakozási görcs közrejátszott abban, a kormányok csak módjával támogatták a határon túli magyarság autonómiáját". Miután az anyaország elfoglalja az őt megillető helyet Európában, "remélhetőleg felold a görcs".

Ágoston szerint az EU-csatlakozással vélhetően az anyaország gazdasága felszálló ágban marad, s növekedni fog a határon túli magyarok támogatása is. A "schengeni rendszerre" való majdani áttérést illetően a VMDP elnökének az a véleménye, hogy a délvidéki magyarság számára a kettős állampolgárság lenne a legkézenfekvőbb megoldás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek