Óbuda nem járult hozzá a Szigeten zajló fairtáshoz
Közleményben pontosította Gerendai Károly, a Sziget Kft. vezetőjének nyilatkozatát Óbuda önkormányzata. Eszerint a takarításról és parkosításról szóló egyezmény a 2008-as rendezvény előtti időszakra szólt, a mostani munkálatokról nincs megállapodás, ezért azok illegálisan zajlanak.
Dátum: 2009-04-16 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:46.885980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A III. kerület önkormányzata értetlenül áll a Sziget Kft. MTI-nek adott nyilatkozata előtt, melyben magára vállalta az értelmetlen fapusztítást. Gerendai Károly szerdai nyilatkozata, miszerint az önkormányzattal 2008-ban megállapodott arról, hogy az úgynevezett galériaerdő gáton belüli részét saját költségen kitakarítja és parkosítja - melyet a fesztivál előtt el is végzett -, ugyan megállja a helyét, de a szerződés a 2008. évi Sziget fesztiválra vonatkozott, a fák mostani, illegális letarolására nem. Az önkormányzat információi szerint Gerendai állításával szemben a Sziget Kft. részére nem is a Főkert jelölte ki a kivágandó fákat.
A 2008-as szerződésben egyrészt az önkormányzat vállalta, hogy a Hajógyári sziget önkormányzati tulajdonban lévő területeit térítésmentesen használatba adja a Sziget Kft. részére a 2008. év nyarán megrendezésre kerülő Sziget fesztivál időtartamára. Másrészt a Sziget Kft. vállalta, hogy a fesztivál megkezdése előtt a sziget területét a gát középvonalától - a galériaerdő területét is beleértve - megtisztítja, és a keletkezett nyesedéket eltávolítja.
Az óbudai helyhatóság éppen ezért felhívja a Sziget Kft. figyelmét, hogy a terület takarítása során a fakivágási engedélyköteles fák engedély nélkül nem vághatók ki. Bíznak abban is, hogy a mértéktelen fakivágás nem a többlet sátorhelyek kialakítása, a profit növelése céljából történt. "A 21. században egy nyereségesen működő nemzetközi fesztivál nem engedheti meg magának, hogy ilyen környezetkárosítást okozzon" - zárul a kerület sajtóosztálya által kiadott közlemény.