Szakértő: államtitkár lesz a Tocsik-ügy vádlottja?
Dátum: 2009-04-16 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:11:48.927356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tocsik-ügyben korábban a vádlottak padján ülő Boldvai László lesz a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
***
Boldvai Lászlót, aki 1994-től 1998-ig az MSZP kincstárnoka volt, a Fővárosi Bíróságon zajló Tocsik-perben 1999. február 8-án befolyással üzérkedésért fogházbüntetésre, vagyonelkobzásra, illetve pénzmellékbüntetésre ítélték. Ezt az ítéletet azonban a Legfelsőbb Bíróság 2000. április 12-én hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot. A megismételt elsőfokú eljárás Boldvai László esetében zsarolás bűntettére módosította a vádat (Tocsik Márta később visszavont "pizsamás vallomása" szerint Boldvai László a jogásznő 804 millió forintos sikerdíjából 25 százalékot kért az Arány Rt.-nek, amelyet Tocsik Márta át is utalt az ügyben semmilyen munkát nem végző cégnek). A Legfelsőbb Bíróság 2003. április 8-án jogerősen felmentette a zsarolás vádja alól Boldvai Lászlót.