AmCham: az EU-csatlakozás előtt és után
Kétségtelen, az európai integráció nagy siker lesz Magyarország számára, ez fontos szempont a jövőbeli fejlesztések, a további befektetések szempontjából - nyilatkozta Hegedűs A. Péter, a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke.
Dátum: 2003-04-13 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:40.677320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A több mint 600 tagot, nem csak amerikai, de más nagyvállalatokat is tömörítő kamara elnöke hangsúlyozta: a kamara egyhangúan Magyarország uniós tagsága mellett van. Kiemelte, hogy az Egyesült Államok támogatja az európai bővítési folyamatot és az euroatlanti kapcsolatokra is hatással lesz az új tagok felvétele.
- A taggá válásig az AmChamnek fontos szerepe lesz abban, hogy információkkal lássa el tagságát, főleg a szép számban jelenlévő kis- és közepes méretű vállalkozásokat az EU működéséről, szabályozásáról - mondta az AmCham elnöke.
Hozzátette, hogy erre a célra külön bizottságot hoztak létre, amely hírleveleket ad ki a tagság számára, amelyben egyebek között arról számolnak be, hogyan lehet EU-forrásokhoz jutni, uniós projektekben részt venni, segítenek a pályázatokban. A kamara ezt annak érdekében teszi, hogy a magyar vállalkozók sikeresen léphessenek fel az EU különféle intézményeinél.
Hegedűs A. Péter azt is elmondta, hogy a csatlakozásig, de az után is, lobbi szerepet szeretnének betölteni azért, hogy a kamara tagsága "a nyerők közé kerüljön", közvetíteni szeretnének a kormány, a vállalatok között.
Az EU-tagság sikerességéhez különféle javaslatokkal is hozzá szeretnének járulni, így például már korábban a társasági adóval kapcsolatos ajánlásokat nyújtottak be a kormánynak.
Példaként említette Írország sikerét az EU-csatlakozás után, ahol a társasági adó 12 százalékos. - Magyarországon ez az adó 18 százalékos, ami nem nagyon magas, de jó lenne ezt csökkenteni, hiszen egy-egy nagy tengeren túli beruházó, amikor külföldön szeretne befektetni, a mérlegelési szempontok között az adó nagyságát is figyelembe veszi - fejtette ki a kamara elnöke.
Az AmCham csatlakozás utáni szerepéről elmondta, hogy az euroatlanti kapcsolatokat erősítve hozzájárulnak majd a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok erősítéséhez.
- Az AmCham támogatja azt, hogy a kormány a magasabb hozzáadott értékű fejlesztések létrehozását ösztönzi, vagyis azt, hogy az olyan cégek, amelyek az élő munka miatt fektettek be Magyarországon, kezdjenek átállni a magasabb hozzáadott értékű munkák fejlesztésére, a kutatás-fejlesztés szerepének növelésére az adott magyarországi cégeikben. Hozzátette: Magyarországon a technikai, informatikai tudás szintje rendkívül magas, a magyar kreatív nemzet, ezt kell kiaknázni az EU-tagság után.
- Az EU-n belül Magyarország mindaddig megállja a helyét, ameddig megtartja az oktatás színvonalát, amely az elmúlt évtizedek alatt híres tudósokat, felfedezőket adott a világnak - mondta Hegedűs A. Péter.
MTI - fidesz.hu