Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A spam lábnyoma

Károsítják a környezetet az e-mailben érkező kéretlen reklámok: rombolásuk 2,4 millió háztartás áramfelhasználásával és 3,1 millió autó üvegházhatású gázkibocsátásával ér fel.


Dátum: 2009-04-17 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:06.632200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A klímavédelemre specializálódott ICF International nevű tanácsadó vállalat kutatásáról a Die Welt című német napilap számolt be. A tanulmány szerint a spamek évente 33 milliárd kilowatt-órányi energiát fogyasztanak el, és 3,1 millió jármű gázkibocsátásával megegyező mennyiségű káros anyagot "juttatnak a levegőbe".

Kutatások szerint tavaly 62 billió spam e-mailt küldtek szét a világon, az ICF szerint egy-egy ilyen elektronikus levél 0,3 gramm szén-dioxid keletkezéséért felelős. A tanulmány szerint az energiafelhasználás 80 százaléka a spamekre való rákattintás és a törlés során megy végbe, míg 16 százaléka a szűréssel megy veszendőbe.

Ugyanakkor a tanulmány megállapításait kérdésessé teszi, hogy a felmérés készítői egyáltalán nem publikáltak információt arról, hogy mi alapján kalkulálták ki a fenti összegeket, így azokat érdemes fenntartásokkal kezelni.

Kapcsolódó elemek