Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2010-ben adnák át a XVII. kerületi buszfolyosót

A buszfolyosó átadásával 20-25 percre csökkenhet a most 60-70 perces utazási idő a helyi járatokon - mondta el Ríz Levente, a XVII. kerület polgármestere.


Dátum: 2009-04-17 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:07.676474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervek szerint 2010-ben adnák át a Rákoskeresztúr városközpontját az Őrs vezér terével összekötő buszfolyosót - jelentette be Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester a projekt támogatási szerződésének aláírása kapcsán tartott pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

A Fehér út - Jászberényi út - Pesti út útvonalon megépülő 10 kilométeres buszkorridor 1,2 milliárd forintba kerül - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy a buszfolyosót 15 helyi és 3 helyközi járat használhatja majd.

Riz Levente (Fidesz), a XVII. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a buszfolyosó átadásával 20-25 percre csökkenhet a most 60-70 perces utazási idő a helyi járatokon.

A további fejlesztésekről annyit közölt, hogy a kerület különböző pontjain összesen 300 férőhelyes P+R parkolókat alakítanak ki, amelyek összeköttetésben állnak majd a MÁV-megállókkal. Szólt arról is, hogy 2020-ig tervezik összekötni a 2-es metrót a HÉV-el.

A sajtóeseményen kiosztott tájékoztatóból kiderült: a buszfolyósót úgy alakítják ki, hogy a Fehér utat kiszélesítik és a buszsávot középen vezetik el. A Jászberényi úton, a Maglódi út és az Éles sarok között megszüntetik és átépítik az iparvágányokat és új buszpályát építenek az Őrs vezér tere irányába. A Pesti úton pedig - kisebb útpálya-szélesítéssel - buszsávot alakítanak ki.

Az unió 840 millió forinttal támogatja a beruházást, míg a főváros 350 millió forintnyi önrésszel járul hozzá a megvalósuláshoz. A munkálatok a tervek szerint - a közbeszerzési eljárások után - augusztus 1-én kezdődnek és 2010 december 31-én fejeződnek be.

A támogatási szerződést Demszky Gábor főpolgármester, Steiner Pál, a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és Lukovich Tamás, a Pro Régió Ügynökség igazgatója írta alá.

Kapcsolódó elemek