Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szita: Aki csak a túlélésre játszik, az vesztes lesz

Kaposvár fideszes polgármestere szerint aki most csak a túlélésre játszik, az vesztes lesz.


Dátum: 2009-04-17 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:12.539519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyors, határozott és hatékony intézkedésekre van szükség - jelentette ki Szita Károly pénteken az önkormányzat válságkezeléssel kapcsolatos eddigi intézkedéseinek hatásáról, eredményéről tartott sajtóbeszélgetésen.

Elmondta: négy hónappal ezelőtt öt pontban határozták meg a szükséges intézkedéseket, s ezzel több száz munkahelyet mentettek meg a somogyi megyeszékhelyen.

A polgármester által kaposvári modellnek nevezett intézkedéscsomag lényege, hogy mozgósítva a tartalékokat előrehoztak több, későbbre tervezett, összességében 12 milliárd forint értékű beruházást, amely helyi építőipari vállalkozásoknak ad munkát.

Már elkezdték a városi fürdő felújítását, állami támogatás nélkül is belevágtak önkormányzati bérlakások építésébe. Egy forintért közművesített telkeket alakítanak ki a helyi vállalkozások számára fontos szakembereknek. Folytatják a panelprogramot és a belváros rekonstrukcióját. Felújítják az intézményeiket, az utakat, járdákat, a Deseda tónál pedig kerékpárutat építenek és átalakítják a vásárcsarnokot. Mindezzel a tervek szerint 2010 végéig elkészülnek - mondta a politikus.

Szita Károly ezúttal is hangot adott annak a meggyőződésének, hogy "ha baj van, akkor nem elvenni, hanem adni kell".

Ennek jegyében emelték a kétszeresére - 60 millió forintra - a foglalkoztatási alapot, amelyből 13 kaposvári cégnél 237 dolgozónak tudták megtartani a munkahelyét. Elengedték a kisvállalkozások iparűzési adóját, ami 70 millió forint megtakarítást jelent a számukra. A nagyobb vállalkozások likviditási gondjain az iparűzési adó átütemezésével igyekeznek enyhíteni. Nyolcszáz regisztrált munkanélkülinek pedig - a tavalyi 140 millió forintról 550 millió forintra emelve az erre fordítható keretet - közmunkát biztosítanak - sorolta a válságkezelő intézkedéseket a polgármester.

Közölte: a vállalkozások terheit csökkentő lehetőségekkel egyre többen élnek, ami meglátszik az elmúlt időszak munkaügyi adatain is. E szerint a somogyi megyeszékhelyen az elmúlt év hasonló időszakához képest negyedannyival emelkedett a munkanélküliek száma, mint országosan, azaz Kaposváron hat százalékkal, míg az országos adat 22 százalék.

Kapcsolódó elemek