Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nehéz gazdasági helyzet ellenére jó évet zárt Zalaegerszeg

A nehéz gazdasági helyzet ellenére Zalaegerszeg jó évet zárt: az előirányzathoz képest a bevételek 91 százalékra, a kiadások pedig 85,6 százalékra teljesültek 2008-ban - közölte Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere pénteken sajtótájékoztatón a városban.


Dátum: 2009-04-18 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:15.643964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város bevétele 24,7 milliárd, kiadása pedig 23,2 milliárd forint volt az elmúlt évben. Mintegy 7 milliárd forinttal növekedett a város vagyona, így jelenleg eléri a 111,5 milliárd forintot. A városnak nem volt működési hiánya. Az idei költségvetésben ugyan 471 millió forint hitelfelvételt terveztek, de azt szeretnék elérni, hogy az idén se kelljen működési hitelt felvenni. A közgyűlés a pluszbevételek terhére 50 millió forint zárolásáról döntött: ezt az összeget gazdaságélénkítésre és munkahelyteremtésre kívánják fordítani.

Gyimesi Endre elmondta: az Út a munkához program keretében 131,5 millió forintot fordítanak közfoglalkoztatásra. A 95 százalékban állami forrásból megvalósuló program során 500, rendszeres szociális segélyben részesülő, tartós munkanélküli közül várhatóan több mint 200-nak tudnak majd munkát biztosítani. Ha lehetőség lesz rá, az önkormányzat újabb pályázatot nyújt be, hogy tovább növelhesse a foglalkoztatottak számát.

Gyimesi Endre a Hevesi Sándor Színház körül kialakult helyzetről megjegyezte, hogy a nehéz időszak után most a színházban "nyugalom" van. Az intézményben Stefán Gábor igazgató és Bagó Bertalan művészeti vezető közötti 11 éves munkakapcsolat ősszel felbomlott. Az igazgató ezért úgy döntött, hogy a következő évadra nem hosszabbítja meg Bagó Bertalan szerződését, helyette mást szerződtet. A "kiszemelt" művészeti vezető azonban az utolsó pillanatban visszalépett, a színészek pedig továbbra is kiálltak Bagó Bertalan mellett. A polgármester szerint talán ez volt a végső motiváció, amiért az igazgató végül beadta a lemondását. Mindez kényes időszakban, az áprilisi szerződtetések és a következő évad tervezésének időszakában történt - fűzte hozzá.

A fenntartó a helyettesítési rendnek megfelelően, a gazdasági igazgatót bízta meg a pályázat kiírásáig az intézmény vezetésével. A színház Bagó Bertalan szerződését egy esztendőre meghosszabbította, jövőre pedig a pályázattal megválasztott új igazgató dönt majd a művészeti vezető személyéről - hangzott el.

Kapcsolódó elemek