"Hazavárunk" tanulmányi ösztöndíj zalaegerszegi diákoknak
A "Hazavárunk" ösztöndíj keretében több mint hétszáz zalaegerszegi egyetemista és főiskolás utazási költségeihez járul hozzá a város önkormányzata - tájékoztatta Balaicz Zoltán, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke pénteken az MTI-t.
Dátum: 2009-04-18 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:16.094034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ösztöndíj célja, hogy az utazási költségek egy részének átvállalásával is erősítsék a fiatalok lakóhelyhez való kötődését. A pályázatra azok a zalaegerszegi állandó lakóhellyel rendelkező hallgatók jelentkezhettek, akik más városban, államilag elismert felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatják tanulmányaikat.
A mostani félévben 722 hallgató között több mint 6 millió forintot osztottak szét. A támogatás összegét annak alapján állapította meg a bizottság, hogy a diákok milyen távol tanulnak Zalaegerszegtől, s mennyibe kerül az oda- és a visszautazás.
Balaicz Zoltán beszámolt arról az ösztöndíjról is, amelyet a kiváló vagy jó tanulmányi eredményt elért főiskolások, egyetemisták számára alapított az önkormányzat.
Erre az ösztöndíjra zalaegerszegi, 30 éven aluli, nappali tagozatos hallgatók jelentkezhettek. A pályázat feltétele volt, hogy az utolsó félévben tanulmányi eredményük elérje a 4,6-es átlagot. Előnyben részesítették a szakterületen kimagasló eredményt elért, kutatómunkát végző vagy tudományos publikációval rendelkező hallgatókat. A beérkező 65 pályázatból 45 lett nyertes: a fiatalok ebben a félévben összesen 2 millió forint ösztöndíjban részesülnek.