Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kockára tett jövő

Kockára tett jövő - ezzel a címmel rendezett szakmai konferenciát szombaton a Fidelitas.


Dátum: 2009-04-18 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:16.859190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hogyan fordulhat elő a XXI. században, hogy egy kormány ennyire elrontja, mint ahogyan azt az elmúlt szocialista kormányok tették Magyarországon? Hogyan lehet ennyire botrányosan és gyalázatosan rossz teljesítményt nyújtani? - tette fel a kérdést Szijjártó Péter vitaindító beszédében.

Mint mondta, mind a Gyurcsány-kormány, mind a Medgyessy-komány alkalmatlan volt arra, hogy jó irányba vezesse Magyarországot, és hogy egy pozitív jövőt adjon az ország számára. Hozzátette: az elmúlt néhány nap alapján az is egészen bizonyos, hogy a Bajnai-kormány is alkalmatlan arra, hogy megújítsa Magyarországot, és jó irányba vezesse.

Alkalmatlan azért, mert gyenge, illegitim és átmeneti - jelentette ki -, hiszen ma Magyarországon és az egész világon csak erős kormányok vethetik fel a versenyt a válsággal, erős kormány pedig csak társadalmi felhatalmazással születhet. Társadalmi felhatalmazás pedig demokráciában nem megy másként, mint választással. Következésképpen az olyan kormány, ami nem kapja meg társadalmi felhatalmazást, bizalmat választáson, az egy gyenge, ráadásul illegitim és átmeneti kormány, és ilyen a Bajnai-kormány is.

Ráadásul gazdasági válság közepén éppen gazdasági minisztert nem sikerül találni - mutatott rá. Hozzátette: valószínűleg nem olyan vonzó ez a poszt 2002 óta, hiszen akik azóta gazdasági miniszterek voltak, azok alapvető felelősei annak a helyzetnek, amibe Magyarország jutott. "Mondjuk ki: Bajnai Gordon az egyik fő felelős azért, hogy Magyarország ma Európa sereghajtója" - szögezte le.

Mint mondta, a példanélküli gyenge teljesítményre alapvetően a válasz ott lehet, hogy ezek a kormányok úgy tekintenek az országra, mint egy vállalatra.

"Akik így szemlélik az országot, mint egy vállalat, azok a mi jövőnkkel, a fiatalok jövőjével játszanak" - fejtette ki, hozzátéve: ha valakiknek, akkor nekünk, fiataloknak fontos az, hogy június 7-én, amikor az emberek bizalmat adnak a kormánynak vagy megvonják tőle, akkor mi, fiatalok legyünk ott a legnagyobb számban, mert leginkább rólunk szól ez a választás, a mi jövőnkről.

Járai Zsigmond: A gazdaság fellendítésével lehet megoldani ezt a válságot

Járai Zsigmond a konferencián kifejtette: nem elég a gazdasági és a költségvetési válságot kezelni, együtt kell megoldani a társadalmi és a politikai válsággal.

A világban kialakult pénzügyi válságról szólva kifejtette: három réteget lehet felelősként megnevezni, az első réteg a felelőtlen politikusok és gazdaságpolitikusok, a második a "pénzéhes bankárok", a harmadik a "buta közgazdászok" rétege.

Kifejtette, Magyarországon mind a három elem felfokozottan volt jelen az elmúlt esztendőkben. Felelőtlen politikusok óriási károkat okoztak - tette hozzá. Mint mondta, valószínűleg a tudatlanság, a hozzá nem értés, a társadalmi felelősség teljes hiánya vezetett ide - jegyezte meg.

Mint elmondta, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon mellett a pénzügyminiszterek, így Draskovics Tibor és Veres János, de gazdasági miniszterként Kóka János is felelős a mára kialakult helyzetért.

Kibontakozásról szólva kifejtette: nem költségvetési válság van Magyarországon, ezért nem költségvetési eszközökkel kell kezelni.

Mint elmondta, először a gazdaságot kell életképessé tenni, de a gazdaság attól nem lesz életképes, ha a költségvetést kiegyensúlyozzák és ha a költségvetési kiadásokat visszafogják. Ráadásul, ha úgy fogják vissza - tette hozzá -, hogy ez közben a szociális válságot tovább növeli, akkor ebből nem lesz kibontakozás. Egyébként sem a költségvetés egyensúlyba hozatalával vagy a költségvetési kiadások lefaragásával lehet megoldani ezt a válságot, hanem a gazdaság fellendítésével - mondta.

Rámutatott, minél többet levágnak a költségvetés kiadásából, annál rosszabb helyzetbe kerül a gazdaság Magyarországon, és annál kevesebb lesz a költségvetés bevétele is, annál több lesz a munkanélküli, kevesebb lesz az adófizető, és egyre lejjebb fogunk kerülni. Ez az út ez nem vezet sehova - jegyezte meg.

Kifejtette: abban, hogy Magyarország elvesztette a versenyképességét az elmúlt esztendőkben, abban csak egy tényező a költségvetési hiány és a költségvetési kiegyensúlyozatlanság. Döntő tényezők a magas adók, az óriási bürokrácia, a hihetetlen méretű korrupció. Ha ezeket nem kezelik, akkor a költségvetés vagy a kiadások akármilyen levágásával nem lehet rendbe hozni. Először a gazdaságot kell kezelni, és a gazdaság mellett a társadalmat is - mondta. Ha a társadalom nem bizakodó és nem hisz a jövőben, akkor hiába kiegyensúlyozott a költségvetés, nem fognak az emberek beruházni, nem fognak Magyarországon befektetni - jelentette ki.

A gazdaságot kell rendbe tenni, csak nem ezekkel a költségvetési eszközökkel - szögezte le. Mint mondta, a kulcskérdés az adócsökkentés. Hozzátette: Magyarországon a GDP 6-8 százalékával magasabb az adóelvonás, mint a velünk versenyző országokban.

Adót kell csökkenteni, nem azt kell mondani, hogy nincs rá lehetőség - jelentette ki.

További kulcskérdésnek nevezte azt, hogy pénzt kell irányítani a gazdaságba. Harmadik területnek a bürokrácia csökkentését és a hatékony kormányzás, kiszámítható és átlátható kormányzás bevezetését nevezte meg. Mint mondta, a korrupció csökkentése a következő terület.

Mint fogalmazott, lehetne Magyarországon jobb gazdaságpolitikával "rendet tenni", egy-két év alatt a gazdasági növekedést be lehetne indítani Magyarországon. Ehhez olyan programok ezreire lenne szükség, melyek ezt segítenék.

Matolcsy György: 10 százalékos visszesés várható

Matolcsy György szerint Magyarország a tízszázalékos gazdasági visszaesés irányába halad. Magyarország a jelenlegi hozzá nem értő kormány irányításával a tízszázalékos gazdasági visszaesés irányába halad, és a munkanélküliség elérheti a 12-15 százalékot - mondta az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere a Kockára tett jövő címmel megrendezett konferencián.

Bajnai Gordon miniszterelnökről azt mondta: "rossz szakember", hiszen az elmúlt 2,5-3 évben kudarcot vallott mint gazdasági miniszter.

Kapcsolódó elemek