Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alapszabály-módosítás: a kibővülő Fidesz több mint párt

Közös alapszabály-módosító javaslatok és álláspontok fogalmazódtak meg a Fidesz - Magyar Polgári Párt vasárnapi kibővített elnökségi ülésén. A kormány dilettáns uniós kampánya vezetett oda, hogy Magyarország az uniós népszavazások történetében a részvételt illetően sereghajtó lett - értékelte a testület az események kimenetelét. Ezt Szájer József és Varga Mihály alelnökök jelentették be a tanácskozást követő sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2003-04-13 20:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:41.641408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz május 17-i kongresszusa az alapszabályt érintő kérdésekben is fog dönteni. Ezt megelőzően közös javaslatok és álláspontok fogalmazódtak meg a Fidesz - Magyar Polgári Párt vasárnapi kibővített elnökségi ülésén, amelyeket három pontban Varga Mihály ismertetett.

A testület indítványozta egy olyan dokumentum születését, amely rögzíti: a kibővülő Fidesz a kor szellemének megfelelően több lesz, mint párt és ez kifejeződik az alapszabályban is. A Fidesz ezáltal, integrálni szeretné azokat is, akik a párt által fontosnak tartott értékrendhez kötődnek.

A Fidesz Magyar Polgári Párt bővüljön ki a nevét tekintve is és legyen a neve Fidesz - Magyar Polgári Szövetség - adta közre a testület javaslatát Varga Mihály.

A vezetőtestület ugyanakkor javasolta, hogy az alapszabály-módosítás során tegyék lehetővé a kettős tagságot az európai néppárti tagsággal bíró tagjai számára és jöjjenek létre olyan szakmai tagozatok a Fideszben, amelyek lehetővé teszik, hogy a tagok és szimpatizánsok minél szélesebb keretek között fogalmazhassák meg álláspontjaikat.

A kibővített elnökségi ülésen részt vevő megyei elnökök üdvözölték a megfogalmazott alapszabály-módosító javaslatot - emelte ki a politikus.

Hozzá nem értő kampány 3 milliárd közpénzből

Szájer József a szombati népszavazással kapcsolatban kijelentette: a kormány dilettáns uniós kampánya vezetett oda, hogy Magyarország az uniós népszavazások történetében a részvételt illetően sereghajtó lett:

- A kormány kudarcáról van szó, hiszen az a 3 milliárd forintos közpénzből folytatott költséges és dilettáns hozzá nem értő kampány, amelynek a tanúi lehettünk oda vezetett, hogy Magyarország sereghajtó lett az eddigi európai uniós integrációs népszavazások tekintetében, vagyis az eddig legjobb eredményt elért 6o százalékos részvételt felmutató Szlovénia után, hazánk jelentős lemaradással 45 százalék körüli eredményt ért el.

Az alacsony részvétel annak az elhibázott rossz koncepciójú kampánynak tudható be, amelynek részesei lehetünk - mondta a politikus. Emlékeztetett: többen előzetesen is értékelték a népszavazás eredményét. Somody Imre, a közalapítvány elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy akkor tekintené sikernek az EU-csatlakozást, ha a népszavazáson a választók 70 százaléka venne részt. Ennél szerényebb becsélést tett Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök, aki a jelenleg elértnél lényegesen magasabb számhoz kötötte azt, hogy egyáltalán sikeresnek lehessen minősíteni a népszavazást.

Szájer József dilettánsnak minősítette Kuncze nyilatkozatát, amelyben a politikus azt mondta: jó lenne, ha az európai parlamenti választások hétköznapra esnének, és azt a napot munkaszüneti nappá nyilvánítanák. A politikus felhívta a figyelmet, hogy az európai parlamenti választásokat minden országban azonos napon tartják majd, valószínűtlen, hogy éppen Kuncze Gábor javaslatát fogadná meg az Európai Parlament.

Szájer József cáfolta Lendvai Ildikó azon kijelentését, hogy a szocialisták mindig is az ügydöntő népszavazás hívei voltak, ugyanis a nyár folyamán, amikor Medgyessy Péter megelégedett volna egy véleménynyilvánító népszavazással is, akkor Orbán Viktor, illetve a Fidesz mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy ügydöntő népszavazásra kerüljön sor, akárcsak a NATO-szavazáskor.

Párbeszéd helyett lejárató kampány

A kormány uniós kampánya nem az emberekhez szólt, a szocialisták több figyelmet fordítottak politikai ellenfeleik támadására és lejáratására, mint az emberek meggyőzésére, hogy minél többen menjenek el szavazni. Értelmes párbeszéd helyett igenekre és nemekre osztották az országot -mutatott rá Szájer József.

A politikus nem tartja helyénvalónak, hogy a népszavazást követően a kormánypárti nyilatkozatok a társadalom azon 55 százalékát támadják, akik nem mentek el szavazni.

Ez a népszavazás a nemzet, az emberek, az ország sikere és a kormány egyértelmű kudarca - szögezte le Szájer József.

A politikus reményét fejezte ki, hogy a kormány mindezekből levonja a megfelelő következtetéseket.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek