Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai Gyurcsányabb a Gyurcsánynál

A Fidesz szerint a Bajnai Gordon kormányfő által ma nyilvánosságra hozott megszorító csomag mélyen antidemokratikus és felhatalmazás nélküli.


Dátum: 2009-04-19 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132277
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:24.724143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bajnai Gyurcsányabb a Gyurcsánynál (Szijjártó Péter)

"Egy soha senki által semmire meg nem választott, ennélfogva illegitim miniszterelnök bejelentette, hogy mindenfajta felhatalmazás nélkül lenyomja az emberek torkán a minden eddiginél brutálisabb megszorításokat tartalmazó MSZP-csomagot" - értékelte Szijjártó Péter a Bajnai-kormány úgynevezett válságkezelő programját.

A Fidesz szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy az MSZP-csomag azokat az embereket bünteti, akik Magyarország jelenlegi állapotáról nem tehetnek.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője hangsúlyozta: a Bajnai-program sokkal brutálisabb, mint bármely eddigi Gyurcsány-csomag, vagyis azt lehet mondani, hogy "Bajnai Gyurcsányabb a Gyurcsánynál".

Hozzátette: "Ha a számok nyelvén akarnék fogalmazni, akkor Bajnai 110 százalékig Gyurcsány".

Ez a megszorító MSZP-csomag, aminek végrehajtását ma Bajnai Gordon bejelentette, brutális, felhatalmazás nélküli és családok tíz- és százezreit fogja lehetetlen helyzetbe hozni - fejtette ki Szijjártó Péter.

A politikus azon sajtóinformációval kapcsolatos újságírói kérdésre, miszerint a Fidesz politikusai azzal számolnának, hogy a 2010-es költségvetést már nekik kellene összeállítaniuk, azt válaszolta, hogy ez egy esetben lenne lehetséges, "hogyha addig választások történnének".

Szijjártó szerint ez az ország érdekével is "egybevágna", mivel minden egyes nap, amit az illegitim Bajnai-kormány hivatalban tölt "újabb és újabb károkozást" jelent Magyarország számára.

A Fidesz és az MSZP gazdaságpolitikai irányvonalának különbözőségét firtató kérdésre azt mondta, hogy míg a Fidesz a gazdasági növekedésre helyezi a hangsúlyt, addig a szocialisták megszorításokban gondolkoznak, ami "egy elhibázott, kudarcokkal teli rossz irány".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 730, 'source_type': 'media', 'source_id': 2862, 'target_type': 'article', 'target_id': 89284, 'relation_type': 'describes'}