Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kitörési pont a 6 millió hektár termőföldünk

Magyarország számára egy igazi kitörési pont az ország hatmillió hektárnyi termőföldje - fogalmazott Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke. Turi-Kovács szerint nem a gyorsan odébb álló külföldi gyártókat kellene támogatni.


Dátum: 2009-04-20 01:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:26.227035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, számukra egyértelmű, hogy az országnak saját lehetőségeire kell támaszkodni, mert hiába hoznak külföldi tőke segítségével autóalkatrész-, vagy autógyárakat, azok - ha a gazdasági helyzet úgy hozza - rekordsebességgel távoznak. A szövetség országos elnöke kifejtette, hogy a következő választások után reményeik szerint felálló polgári kormánynak meg kell erősítenie a kis és középbirtokokat, létre kell újra hozni a magyar feldolgozóipart és meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a felvásárlás is magyar kézbe kerüljön.

Aláhúzta, nemcsak programja, hanem hosszú távú stratégiája is van a Fidesz Magyar Polgári Szövetségnek, amelynek ők maguk is tagjai. Beszélt arról, hogy fontosnak tartják egy szociális földprogram elindítását, mert a válságot nem lehet adócsökkentéssel megoldani, hiszen, ahol nincs munka, nincs adófizető sem. Szerintük az önkormányzatoknak földterületet kell biztosítani, hogy azok megélhetéshez segítsék az állástalanokat. A madocsai fórumon előbb a kisgazda egyesület dél-dunántúli régiójának megyei elnökei tanácskoztak, majd helyi és környékbeli gazdákkal, érdeklődőkkel vitatták meg a problémákat.

Kapcsolódó elemek