Rumsfeld: a média eltúlozza a fosztogatásokat
Az amerikai védelmi miniszter szerint fokozatosan helyreáll a közrend Irakban, és a lakosság egyre többet segít az erőszak és a fosztogatások megfékezésében.
Dátum: 2003-04-14 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:12:41.974591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Donald Rumsfeld vasárnap az NBC televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az amerikai csapatok jelenléte az iraki városokban jelentősen hozzájárul a közbiztonság megszilárdításához. A koalíciós erők jelenléte bátorítást ad az embereket, hogy segítsenek a rend helyreállításában. Rumsfeld közölte, hogy számos esetben közös járőrözés folyik a rend helyreállítása érdekében.
A jelentések szerint a féktelen fosztogatásokban a bagdadi nemzeti múzeumot is elérte a végzet. A The New York Times vasárnapi száma szerint az emberiség bölcsőjét ringató Mezopotámia 7000 éves történelmének felbecsülhetetlen értékű kincseit, mintegy 170 ezer leletet vitt el vagy zúzott össze a garázda tömeg. Csak a veszteség számba vétele hónapokba kerülhet. A lap szerint a térség talán legnagyobb kulturális katasztrófája következett be. A The Washington Post vasárnapi számának címlapján a múzeum igazgatóhelyettese, Nafal Amin asszony látható, amint kétségbeesetten zokog a pusztítás láttán. "Örökségünknek vége" - idézi szavait a lap a cikk címében.
Rumsfeld az NBC-nek adott interjújában kijelentette, nincs tudomása arról, hogy a múzeum vezetői kértek-e védőőrizetet az amerikai katonáktól.
"Még mindig harcolunk Bagdadban, mi nem engedjük, hogy csúnya dolgok történjenek, csúnya dolgok azonban mégis megtörténnek" - mondta. A miniszter rámutatott, hogy zűrzavar mindig előfordul hatalmi átmenet idején.
Rumsfeld pénteken azzal vádolta a sajtót, hogy eltúlozza a fosztogatásokat, a televíziók hatásvadász módon mindig ugyanazt a képet ismételgették. "A tévében újra meg újra azt láthatják, egy épületből néhány ember egy vázával jön ki" - mondta.
A miniszter szerint több iraki vezetőnek sikerült Szíriába menekülnie, közülük néhányan ott maradtak, mások tovább álltak más országba. Nem nevezte meg a Szíriába szökött iraki vezetőket, és Szírián kívül más ország nevét sem említette. "Természetesen bízunk abban, hogy Szíria nem válik háborús bűnösök vagy terroristák mentsvárává" - tette hozzá.
A miniszter a CBS televíziónak nyilatkozva azt is elmondta: több busszal szíriai állampolgárok érkeztek Irakba, hogy az amerikai erők ellen harcoljanak. Voltak, akiket visszafordítottak, voltak, akiket elfogtak, és olyanok is akadtak, akiket tűzharcban megöltek. Rumsfeld tájékoztatása szerint egy buszban röplapokat találtak, amelyeknek szerzői jutalmat ígértek azoknak, akik amerikaiakat ölnek meg.
Szíria washingtoni nagykövetének a helyettese, Imad Musztafa az NBC televízióban cáfolta, hogy országa menekülő irakiakat fogadott volna be.
MTI - fidesz.hu