Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javaslat a turizmust érintő adóváltozások elkerülésére

A Fidesz az Országgyűlés turisztikai bizottságának következő ülésén olyan javaslatcsomagot kíván elfogadtatni, amely alapján megmaradna az üdülési csekk, az étkezési utalvány, a falusi turizmus adómentessége, nem változna az ágazat áfa kulcsa és emelkedne a turisztikai marketingre fordítható keret - mondta Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke, a Fidesz turisztikai munkacsoportjának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2009-04-20 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=132307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:12:34.353390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus szerint ezeknek a tételeknek a megadóztatásával, az áfa kulcs emelésével a belföldi kereslet jelentősen vissza fog esni, valódi csődhullám indulhat el a turisztikai ágazatban.

Véleménye szerint az ideális az lenne, ha az ágazatot a kedvezményes áfa kulcs alá sorolnák. Hangsúlyozta: az áfa emelése a versenyképesség javítása érdekében nem támogatható, a turizmus és a vendéglátás esetében szükséges a kedvezményes áfa-kulcs alkalmazása.

A turisztikai marketing forrásait azonnali intézkedésként legalább 1,5 milliárd forinttal szükséges megemelni.

Bánki Erik hangsúlyozta: Magyarország versenytársainál jellemzően a turisztikai ágazat áfa kulcsát csökkentették. Dániában javaslat született az áfa befizetések átmeneti felfüggesztéséről is a turizmusban. Szlovákiában és Romániában kezdeményezik az adómentes üdülési csekk bevezetését, Olaszországban pedig kedvezményes utazási kártya bevezetését tervezik.

A fideszes politikus egy elemzésre hivatkozva elmondta, hogy az étkezési utalványok megadóztatásával a munkaadók 40 százaléka kompenzáció nélkül megszüntetné a meleg étkezési utalványok nyújtását, így az étkezési utalványok korábbi 231 milliárd forintos éves forgalma országosan harmadára csökkenne.

Rámutatott: a költségvetésnek ebből a forrásból remélt többletbevétele a számítások szerint mindössze 19,5 milliárd forint lehet. Ezzel szemben a törvénymódosítás hatására országosan 18.900 állás szűnne meg csak a vendéglátásban.

Az ellenzéki politikus szerint az üdülési csekk adómentességét feltétlenül meg kell őrizni, sokkal fontosabb lenne a felhasználás lehetőségeit áttekinteni, és visszatérni az eredeti célhoz, a szálláshoz, ami valóban a turizmus fejlesztését szolgálná.

Kapcsolódó elemek